A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
A mai napon folyósítják először az emelt nyugdíjakat: egy átlagos öregségi nyugdíjasnak idén már 111 314 forintot visz majd a postás.
2017. január elsejétől 1,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ami azt jelenti, hogy a tavalyi 109 561 forintos öregségi átlagnyugdíj 111 314 forintra emelkedett. A Pénzcentrum értesülései szerint idén sem lesz komoly változás az utalási időpontokban:
Minden hónap 12-én lehet számítani az utalásra. Ha 12-e hétvégére esik, akkor a megelőző pénteken vagy a következő hétfőn érkezik majd a pénz.
Általánosságban elmondható, hogy hamarabb megkapják a nyugdíjukat azok, akik utalással, bankszámlájukra kérik. A postások ugyanis csak az utalási időpont után tudják kézbesíteni a pénzt, ez pedig akár 2-4 napot is igénybe vehet.
A statisztikák szerint egyébként már több nyugdíjas kéri bankszámlára az apanázst, mint várt a postásra. Ezt egy "B04" nevű nyomtatványon lehet kérelmezni, ami az ONYF honlapjáról tölthető le; a kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani. Fontos, hogy az érintettek más (például gyermek, unoka, családtag, stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását.
Mennyivel kapnak többet a legszegényebb nyugdíjasok?
Hazánkban a nyugdíjminimum összege 28 500 forint, előfordulhat azonban, hogy egy nyugdíjas még ennél is kevesebbet kap. Például, aki 20 évnél kevesebb, de legalább 15 és szolgálati idővel rendelkezik, akkor nála a megállapított résznyugdíj estében nem kell alkalmazni a nyugdíj-minimum szabályt. Vagyis, ha valaki 15 év szolgálati idővel 27 ezer forintos nyugdíjra jogosult, akkor ő ennyit fog kapni, nem emelkedik a nyugdíja a nyugdíjminimum összegére.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Továbbá az is feltétel, hogy a korábbi jövedelmek alapján meghatározott átlagkereset elérje a nyugdíjminimum összegét. Amennyiben ezt nem éri el, akkor az érintettek az átlagkereset összegével megegyező nyugdíjat kapnak.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság korábbi adatai szerint pedig a fent említett szabályokat figyelembe véve jelenleg hazánkban a csaknem 2 millió nyugdíjasból 2 579-en vannak azok, akiknek havonta 25-30 ezer forint közötti összegből kell megélnie.
A leggazdagabb magyar nyugdíjasnak azonban a korábbi sajtóhírek szerint 2 millió forint feletti ellátás jár. Neki az 1,6 százalékos emelés 32 ezer forinttal jelent majd több nyugdíjat minden hónapban.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







