Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júniusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Közel 2 millió forintos kárt okozott egy magyar nő azzal, hogy felvette elhunyt svájci ismerőse nyugdíját.
Közel kétmillió forintos kárt okozott az a nagykanizsai nő, aki több hónapon át felvette és családjával felélte az időközben elhunyt svájci ismerősének nyugdíját. A 39 éves nőt még 2014 decemberében hatalmazta meg a svájci férfi, hogy a postai küldeményét, közte a nyugdíját is átvegye helyette. A férfi három hónappal később meghalt, a nő ennek ellenére a következő három hónapban is felvette a postán a nyugdíjat, összesen több mint 1,9 millió forintot.
Az asszony a jogosulatlanul felvett pénzt (amivel a Magyar Postának okozott kárt) saját maga és családja megélhetésére fordította, az elköltött pénz nem térült meg. A Nagykanizsai Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a nő ellen.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








