Ezek voltak a 38. hét legfontosabb, legizgalmasabb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon.
1,6 százalékkal emelkednek jövőre a nyugdíjak - ismertette Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtótájékoztatóján pénteken.
1,6 százalékkal emelkednek jövőre a nyugdíjak, így a jelenlegi 107 836 forintos öregségi átlagnyugdíj 109 561 forint lesz. Az emelkedés minden területet érint, tehát 1,6 százalékkal fognak növekedni a hozzátartozói nyugdíjak és rokkantsági járadékok is, ez összesen 2,6 millió embernek és 3,5 millió ellátásnál hoz majd változást.
A nyugdíjemelés 1,6 százalékos mértéke mindazonáltal nem meglepő. A nyáron megszavazott 2016-os költségvetést a kormány ugyanis pont 1,6 százalékos éves átlagos inflációval tervezte meg.
Balog Zoltán tájékoztatása szerint jövőre is megmarad a Nők 40 nyugdíjprogram, így a nők 40 év szolgálati idő után továbbra is nyugdíjba mehetnek. Az emberi erőforrás miniszter által csak "nagymama nyugdíj program"-ként aposztrofált kezdeményezés népszerűségét szerinte jól mutatja, hogy ezt a lehetőséget eddig 140 ezer magyar nő használta ki.
Csak semmi pánik?!
Habár a most bejelentett emelésnek bizonyára minden nyugdíjas örülni fog, egyre több statisztikai adat igazolja viszont, hogy a magyar nyugdíjrendszer jelen állapotában jó, ha 20-30 évig még kitart. Elemzők szerint ugyanis azt követően a romló demográfiai tendenciák miatt nem lehet majd elkerülni az állami nyugdíjak visszaesését. Leegyszerűsítve, egyszerűen nem lesz elég járulékfizető a mostani szintekhez hasonló nyugdíjak kifizetésére.
A kormány szerint persze minden rendben. Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikai helyettes államtitkára szerint például az adósságállomány csökkenése és a foglalkoztatottság növekedése miatt egyelőre semmiképp sem kell nyugtalankodnunk az állami nyugdíjrendszer stabilitása miatt. Azt viszont a helyettes államtitkár is hozzátette:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Habár nincs teljes egyetértés a szakértők véleménye, illetve a kormánykommunikáció között a nyugdíjrendszer állapotát illetően, azt szerencsére mindkét fél elismeri, hogy nem elég a sült galambra várni, hanem az öngondoskodás is feltétlenül szükséges a gondtalan nyugdíjas évekhez. A lakosság körében sajnos ezt az alapvetést ma még kevesen osztják,
Pedig egyes számítások azt mutatják, ha valaki legalább annyi pénzből szeretne élni nyugdíjasként, mint amennyit ma keres, ahhoz hozzávetőlegesen 15-20 millió forintot kellene félre tennie a munkával töltött évek alatt. Az elmúlt évtizedek nagy sztárjainak alacsony nyugdíját látva a kérdés tehát csak az, vajon ők gondoltak-e erre?
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






