Szacsvay László, a Nemzet Színésze őszintén beszélt az anyagi helyzetéről és hogy mire költ minden hónapban.
Magyarországon idősügyi jelzőrendszer kialakítására van szükség, amelynek a jogszabályi kereteit a szociális törvényben kell lefektetni, annak módosításakor - hangoztatta Jeneiné Rubovszky Csilla, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) idősek szociális alapszolgáltatásainak infokommunikációs fejlesztésért felelős miniszteri biztosa kedden Szombathelyen.
A szociális hét elnevezésű rendezvénysorozat nyitóelőadásában a miniszteri biztos hangsúlyozta: Magyarországon több mint 475 ezer 80 évesnél idősebb ember él, 2050-ig várhatóan a lakosság 60 százaléka lesz 60 évesnél idősebb, ami nagyon komoly kihívást jelent az egészségügy, a nyugdíjrendszer és a szociális ellátórendszer számára.
Hozzátette: 2012-ben 132 ezer szépkorú - 80 évnél idősebb - ember igényelt valamilyen segítséget a szociális ellátórendszertől, egy év alatt 62 ezerrel nőtt a számuk, és ez a tendencia tovább tart.
Elmondta, a Segítő kezek elnevezésű modellprogram keretében - amelybe Budapest belvárosa és Kisvárda mellett Szombathely is bekapcsolódott - azt vizsgálták, hogyan lehetne úgy segítséget nyújtani az időseknek, hogy azok az életminőségüket megőrizve minél tovább a megszokott környezetükben, az otthonukban maradhassanak, de ne érezzék úgy, hogy magukra hagyták őket.
Jeneiné Rubovszky Csilla előadásában, amelyet szociális területen dolgozó szakemberek előtt tartott, úgy fogalmazott: a program során elkészített országos hatástanulmányból az derült ki, hogy az idősek számára a fizikai és a szellemi hanyatlás, az életkor előre haladásával együtt járó betegségek, az elesettség, a családtagoktól és a segítőktől való függés, az időskori depresszió mellett a magány jelenti a legnagyobb problémát.
A miniszteri biztos elmondta: a Segítő Kezek programba közfoglalkoztatottakat és önkéntes közösségi szolgálatot teljesítő diákokat vontak be.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tapasztalataik szerint nagyon gyorsan képesek megtanítani az időseket az informatikai eszközök alapvető használatára - mondta.
Szólt arról is, hogy az infokommunikációs eszközöket nem szociális rászorultság, hanem életkor alapján ingyenesen biztosítják a modellprogramba bekapcsolódó idősek számára.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






