23 °C Budapest

Fordulat jöhet a devizapiacon: mi lesz a forint, dollár, rubel, reál sorsa?

2021. április 1. 13:57

Befektetési szakemberek szerint az évtized egyik legnagyobb kockázati tényezője lehet az infláció. Mint mondják, így komoly fordulat jöhet a devizapiacon, amely érintheti többek között a forint, a dollár, a rubel, vagy épp a reál árfolyamát is. Összefoglalónkban a devizapiacban rejlő jövőbeli lehetőségekről foglalkozunk, aminek kiaknázása segítséget nyújthat a befektetőknek az infláció elleni küzdelemben.

Sokasodnak a szakmai érvek az infláció jövőbeli emelkedése mellett - hívja fel a figyelmet az Aegon Alapkezelő. Az elemzők azt is hozzáteszik, hogy egyre több szakember tekint az évtized egyik legnagyobb kockázataként az inflációra. Azt ugyanakkor kiemelik, hogy

  • jó hír, hogy extrém magas vagy hiperinflációra utaló jelek nincsennek, ráadásul a szakemberek egy viszonylag jól kiszámítható árszínvonal emelkedést prognosztizálnak;
  • Rossz hír viszont, hogy az infláció hosszú évekre velünk maradhat, sok tekintetben felidézve a 70-es évek pesszimista gazdasági hangulatát.

Devizapiaci helyzet 2021-ben

Már 2020-ban is számos jelét láttuk annak, hogy a ránk váró évtizedben nem a dolláré lesz a főszerep, ugyanakkor 2021 számos változást hozott. Ezek a következők:

  • A fejlett piaci részvények (USA dominanciával) - leszámítva a Covid-19 okozta pánikot - már jó évtizede szárnyalnak és rendkívüli módon túlárazottak. A tapasztalt magánbefektetők és az intézményi befektetők már most is keresik az alternatív lehetőségeket, ami az USA-ból való tőkekivonáshoz vezethet a közeljövőben. Ha ez megtörténik, akkor a dollár a legtöbb devizával szemben gyengülhet.
  • A FED rekord alacsonyra vágta a kamatokat, ezért eltűnt az amerikai kötvények korábbi kamatelőnye, különösen a rövidebb lejáratokon.
  • A monetáris lazítás (QE) több mint 12 éve dübörög a tengerentúlon, szinte korlátlanul öntve a pénzt a piacra, kvázi "helikopterpénzként".
  • 2020 óta már a feltörekvő piacokra is jellemző a mennyiségi lazítás (QE), aminek köszönhetően több jegybanki kamat a mélyben van már ezekben a régiókban is. Van honnan javulni. Ennek egyik hatásaként sokat gyengültek egyes feltörekvő devizák is (brazil reál), és sok helyen már kamatemelésre kényszerültek a feltörekvő jegybankok.
  • Rekordszintű az amerikai államadósság, melynek mértéke és kockázati szintje a II. Világháború közeli időket idézi.
  • A legfontosabb tényező mind közül mégis az egyes régiók növekedési különbsége lett. Bár 2021-re a legtöbb befektető erősen visszapattanó globális növekedést várt, ami jellemzően gyenge dollárhoz vezet, mégis az átoltottság lett az egyik legfontosabb kereskedési szignál az első negyedévben, ami újra Amerikára irányította a figyelmet és erősítette a dollárt.

A feltörekvő devizáké lehet a jövő

Kevés az esély arra, hogy a fenti gazdasági folyamatokban bármiféle fordulat következzen be, ezért eljöhet a fordulópont, ahol a befektetők tömegesen kezdik el keresni az eddig lemaradó eszközöket. Ezek nagy része pedig feltörekvő piaci devizában vannak

- írja a Pénzcentrumnak írt elemzésében az Aegon Alapkezelő. Az elemzők szerint ezek a következők:

  1. Kelet-Európa eurózónán kívüli országaiban, mint például Magyarország. Bár a forint egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött korábbi reményeket (ami nagyrészt a vírus harmadik hullámának köszönhető, hiszen ez nem volt benne a korábbi forgatókönyvekben). A régiós devizákban és a hazai fizetőeszközben lehet potenciál, de némiként romlott a potenciál.
  2. Szelektív, árupiaci kitettséggel rendelkező, jó fundamentumú, vagy éppen lemaradó, olcsó devizákat is érdemes figyelemmel kísérni: Brazília, ahol az elmúlt évtizedekben hullámzó teljesítmény mutató Reál találhat ismét magára vagy például az orosz Rubel.

Érvek a feltörekvő piacok mellett

Bár a dollár gyengülése nem következett be 2021 első negyedévében, és a globális környezet is kevésbé támogató a feltörekvő piacokra nézve - a volatilis, emelkedő amerikai hozamkörnyezet és az erős zöldhasú érzékenyen érintette a feltörekvő piacokat, korai lenne még feladni, de az időzítés kiemelt jelentőségű.

A feltörekvő piaci kamatemelések javítják a devizák vonzerejét, ezen túl azonban az amerikai reálkamatok, a FED monetáris politikája és a feltörekvő országok átoltottsága játszhatja a kulcsszerepet

- teszik hozzá az Aegon Alapkezelő elemzői.

Meddig húzza még a dollár?

Az amerikai dollár és vele az egész amerikai piac is túlárazott. A legtöbb klasszikus mutató és indikátor már rég pirosban van. Ennek ellenére még mindig van rá esély, hogy egy rövidebb ideig folytatódjon az amerikai eszközök árfolyamának emelkedése - jósolják a szakemberek. Az elemzők szerint a fordulópont akkor jöhet el, amikor:

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

● kifullad a monetáris/fiskális lazítás relatív gazdasági eredménye, megszűnik az amerikai növekedési többlet,

● a világ átoltottsága eléri a megfelelő szintet, magasabbra kapcsolva a globális növekedést.

Devizapiaci hozam, felelősségteljesen

Számos lehetőség áll ugyanakkor a rendelkezésedre, ha részesülni szeretnél a devizapiac lehetőségeiből. A szakértők ugyanakkor kiemelik, hogy egy magas kockázatú, spekulatív devizapiaci portfólió kialakítása a legtöbb magánbefektetőnek nem javasolt. Jó megoldás lehet viszont egy jól diverzifikált befektetési alap, amelynek három előnye is van:

  • 1. részesülhetsz a feltörekvő piaci devizák erősödéséből
  • 2. sikeresen veheti fel a harcot az infláció ellen
  • 3. egy jövőbeli válság esetén az árfolyamcsökkenésből is profitálhat

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. augusztus 21. 10:31
In recent months, a growing number of leaked documents and internal information have suggested that...
MNB Intézet  |  2025. augusztus 21. 10:22
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe....
Holdblog  |  2025. augusztus 21. 06:25
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csoma...
Kasza Elliott-tal  |  2025. augusztus 15. 20:50
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 21. csütörtök
Sámuel, Hajna
34. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?