A sportolók egymásnak adnak egy bátorító „high five”-ot, miközben az evezés után pihennek. A jelenet a bátorítást, az összetartást és a csapatszellemet tükrözi.

Végre nyeregbe kerülhetnek a középkorú magyarok is: soha nem történt még ilyen itthon

2026. június 21. 10:35

Jelentősen javult a magyarok pénzügyi ellenállóképessége az elmúlt egy évben, ezzel történelmi mélypontra csökkent a pénzügyileg legkiszolgáltatottabb középkorúak aránya. Míg tavaly a lakosság 42 százaléka legfeljebb egy hónapig tudott volna megélni a megtakarításaiból jövedelem nélkül, idén ez az arány 30 százalékra csökkent, ez pedig a K&H biztos jövő kutatás eddigi legalacsonyabb eredménye. Ezzel párhuzamosan a legalább fél évre elegendő tartalékkal rendelkezők aránya 37 százalékról 43 százalékra emelkedett.

A kutatás történetében most először csökkent 30 százalék közelébe azoknak a középkorúaknak az aránya, akik egy váratlan jövedelemkiesés esetén rövid időn belül felélnék megtakarításaikat. A mérési sorozat alapján ez egyértelmű fordulópontnak tekinthető, hiszen nemcsak a leginkább sérülékeny csoport aránya zsugorodott jelentősen, hanem ezzel párhuzamosan érdemben nőtt azok köre is, akik több hónapra vagy akár egy évnél hosszabb időre elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkeznek.

A válaszadók átlagosan közel nyolc hónapig tudnák fedezni kiadásaikat jövedelem nélkül. Ez arra utal, hogy a középkorú korosztály pénzügyi ellenállóképessége javult, vagyis egy váratlan munkahelyvesztés, hosszabb betegség vagy más átmeneti élethelyzet esetén ma nagyobb arányban rendelkeznek olyan megtakarításokkal, amelyek átsegíthetik őket a nehezebb időszakokon.

Kirajzolódnak különbségek is

A kedvező összkép mögött ugyanakkor továbbra is jelentős különbségek figyelhetők meg az egyes társadalmi csoportok között. A nők pénzügyi tartalékai továbbra is szűkösebbek: körükben 40 százalék azok aránya, akik legfeljebb egy hónapig tudnák fenntartani magukat a megtakarításaikból, míg a férfiaknál ugyanez az arány csupán 20 százalék. Az elmúlt évek viszonylatában a nők százalékos aránya eddig is 41-42 százalék körüli volt, a férfiaké viszont csökkent: az eddigi 26-31 százalék közötti arányokról egyötödre.


Az életkor szintén fontos tényező. A kutatás szerint az ötvenes éveikben járók rendelkeznek a legerősebb pénzügyi háttérrel, körükben a legmagasabb azok aránya – 14 százalék az átlagos 9 százalékhoz képest - akik akár két évnél hosszabb ideig is képesek lennének megélni felhalmozott tartalékaikból. Korábbi években is az ötvenesek voltak azok, akik már jelentősebb, hosszabb időre elegendő tartalékot halmoztak fel, így az átlagos időtartam is jellemzően két hónappal több az adott éves átlagnál – jelen évben 8 helyett akár 10 hónapra is elegendő a tartalékuk.

A lakóhely ugyancsak jelentősen befolyásolja a pénzügyi biztonságot. A községekben élők átlagosan kevesebb mint hét hónapig tudnák fenntartani életszínvonalukat jövedelem nélkül, míg a budapestiek és a megyeszékhelyeken élők esetében ez az időtáv megközelíti a tíz hónapot. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy a nagyobb városokban élők kedvezőbb jövedelmi és megtakarítási lehetőségei hosszabb távú pénzügyi biztonságot eredményeznek és ez az évek során nem mutat változást.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Számít a végzettség is

Hasonló összefüggés figyelhető meg az iskolai végzettség esetében is. A magasabb végzettséggel rendelkezők is átlagosan tíz hónapig tudnák fedezni kiadásaikat jövedelem nélkül, míg az alacsonyabb végzettségűek esetében ez az időtáv hét hónap körül alakul. A kutatás alapján a jövedelmi helyzet még ennél is erősebben meghatározza a pénzügyi ellenállóképességet.

Az alacsonyabb jövedelműek közel fele, 48 százaléka legfeljebb egy hónapig tudna megélni tartalékaiból – a közepes jövedelműeknél ez az arány 29, míg a magasabb jövedelműek körében 21 százalék. Az átlagosan átvészelhető időszak a jövedelmi kategóriák mentén hat hónapról hét és félre, illetve tíz hónapra emelkedik. A korábbi évekhez képest ebben előrelépés történt, mivel az alacsony jövedelműek megtakarítása jellemzően 4-5, a közepeseké 6, a magas jövedelműeké pedig 9 hónapra tűnt elegendőnek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18