Családi viszály robbant ki Nádas György és két fia között a humorista édesanyjának hagyatéka miatt.
Rendkívüli figyelmeztetést adtak ki az OTP elemzői: befellegzik ennek a népszerű befektetésnek?
Bár a költségvetésben hatalmas hiány tátong, a frissen hivatalba lépett kormány euróbevezetési tervei és stabilizációs lépései javították a magyar eszközök megítélését. A bank szakértői nem számítanak komolyabb forintgyengülésre, a hazai gazdaság pedig idén 1,5–2 százalékos növekedést érhet el.
Az elmúlt néhány hónapban jelentős és történelmi távlatban is kiemelkedő forinterősödés ment végbe, amely az OTP Global Markets legfrissebb elemzése szerint mostanra elérhette a jegybank fájdalomküszöbét. A magyar gazdaság növekedését 2025-ben is a lakossági fogyasztás hajtotta, bár a reálbérek és a foglalkoztatottság alakulása miatt ennek üteme a korábbiakhoz képest mérséklődött.
A beruházások négy éve tartó visszaesése – amelyet a költségvetési szigor és az uniós források elmaradása okozott – tavaly év végére megállt. Eppich Győző, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője úgy látja, hogy az idei év elején tapasztalt egyszeri hatások után 2026 egészében reális az 1,5–2 százalékos bővülés. Ezután, 2027-ben a növekedés már 2 százalék fölé gyorsulhat, amit a felszabaduló uniós források, az új exportkapacitások és a csökkenő kamatkörnyezet is támogathat.
A makrogazdasági képet ugyanakkor beárnyékolja az államháztartás helyzete. Az OTP számításai szerint a korábbi kormányzat adócsökkentései, nyugdíjemelései és egyszeri kifizetései miatt a 2026-os hiány a GDP 6,5–7 százalékát is meghaladhatja. Az elemzők arra számítanak, hogy a választásokon kétharmados többséget szerző Tisza-kormány nyár végéig pótköltségvetést terjeszt be, ősszel pedig bemutat egy olyan többéves makrogazdasági pályát, amely az euróbevezetés feltételeinek teljesítését is vázolja. A költségvetési hiányt az új vezetés az uniós források megszerzésével, a kamatkiadások csökkentésével és a korrupció visszaszorításával tervezi mérsékelni.
Az inflációs folyamatok mindeközben kedvezően alakulnak, az áremelkedés üteme idén átlagosan 2,3, jövőre pedig 3 százalék lehet. A stabil árak lehetőséget adhatnak arra, hogy az árréskorlátozásokat rövidesen érdemi inflációs hatás nélkül kivezessék a rendszerből. A javuló kockázati megítélés és az alacsony infláció sajátos helyzetet teremtett, hiszen miközben az olyan meghatározó globális jegybankoktól, mint az Európai Központi Bank vagy az amerikai Federal Reserve, a piac kamatemelést vár, a Magyar Nemzeti Bank az év végéig akár 5 százalékra is csökkentheti az alapkamatot. A hazai jegybank mozgásterét növeli a 61 milliárd eurót meghaladó devizatartalék, amely bőségesen elegendő egy esetleges külső sokk kezelésére.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A forint utóbbi hónapokban tapasztalt gyors felértékelődését a makrogazdasági mutatók nem támasztják alá teljes mértékben. Bár a Magyar Nemzeti Bank a devizacsere-tenderek kamatvágásával már jelezte, hogy a hazai fizetőeszköz erősödése elérte a határait, és a kockázatok jelenleg inkább a korrekció irányába mutatnak, a szakértők nem tartanak jelentős árfolyamzuhanástól.
A befektetési kilátásokat tekintve a kötvénypiac és a közép-kelet-európai részvények is vonzó lehetőségeket kínálhatnak, amennyiben a közel-keleti geopolitikai helyzet stabilizálódik. A nyersanyagok piacán azonban Sándor Dávid, az OTP Global Markets osztályvezetője szerint átrendeződés várható, mivel a jegybanki vásárlások lassulásával az arany korábbi vonzereje csökken, így hosszú távon inkább az agrártermékek jelenthetnek ígéretes alternatívát.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







