25 °C Budapest
Emelkedő tőzsdei grafikon egy kereskedési táblán háttérben.

Ráfaragott, aki ma ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén

2026. június 24. 19:23

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 447,74 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel 138 853,98 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok aktuális alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI kérdésére kifejtette, hogy egész nap bizonytalanul, határozott irányok nélkül, a nemzetközi hangulat függvényében alakult a kereskedés. A befektetők Európa-szerte kerülik a kockázatot a részvénypiacokon, ennek a hatása érződött a BÉT vezető részvényeinek árfolyamában. A Mol az olaj világpiaci árának csökkenése miatt is gyengülhetett - mondta Czibere Ákos.

  • A Mol 80 forinttal, 2,13 százalékkal 3670 forintra csökkent 3,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények az előző napi záróárukon, 45 300 forinton fejezték be a kereskedést, forgalmuk 22,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 0,8 százalékkal 2732 forintra esett, forgalma 964,0 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,59 százalékkal 12 000 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 9292,39 ponton zárt szerdán, ez 38,23 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 13. 16:52
Sok szülőben megfordul a gondolat: ha már 18 éves kor körül el lehetne indítani a gyerek nyugdíjmegt...
Holdblog  |  2026. augusztus 13. 06:20
Miközben 2007-ben a régió lakosságának alig tizede vásárolt online, mára több mint kétharmaduk rende...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 14. 06:01