Hivatalba lépése óta Trump több olyan intézkedést is hozott, amelyet a kriptoipar kitörő örömmel fogadott.
Hatalmas öröklési tévhitben él a magyarok java: apró hiba miatt úszhat el az egész családi vagyon
Családi viszály robbant ki Nádas György és két fia között a humorista édesanyjának hagyatéka miatt. Míg Nádas szerint a gyermekei az örökségből való részesedés reményében fordultak el tőle, a fiúk azt állítják, hogy apjuk semmibe vette a nagyanyjuk végakaratát. A történet jogi háttere rávilágít arra, hogy írásbeli végrendelet hiányában a szóbeli családi megállapodásoknak csupán erkölcsi súlyuk van, jogi erejük nincsen - írta meg a Blikk.
Nádas György elmondása szerint már egy éve nem találkozhatott a fiaival és a két unokájával, mivel a gyermekei megszakították vele a kapcsolatot. A humorista úgy véli, hogy a fiai azért tiltották le őt és a feleségét minden kommunikációs csatornán, mert azt hitték, nekik is jár az apai nagyanyjuk után maradt vagyonból. Nádas elismerte, hogy az édesanyja által ráhagyott örökséget teljes egészében a saját anyagi helyzetének rendezésére fordította, a történtekért pedig a fiatalabb generációk állítólagos anyagiasságát okolja.
A nyilatkozatra mindkét fiú reagált. A kisebbik gyermek, Nádas Gábor Dávid megerősítette a kapcsolat megszakítását, de hangsúlyozta, hogy a szakításnak nem az örökség az oka. Apja imázsának védelmében a részletekbe nem ment bele, csupán arra kérte őt, hogy ne játssza az áldozatot a nyilvánosság előtt. Az idősebb fiú, Zoltán viszont részletesen is beszélt a családi konfliktusról.
Állítása szerint apjuk felrúgta a nagyanyjukkal még annak életében kötött szóbeli megállapodást, amely alapján az unokák is részesültek volna a budai lakásból és a bankszámlán lévő többmilliós összegből. Zoltán szerint Nádas már az idős asszony életében is a saját céljaira használta annak bankkártyáját. A testvérek végül ügyvédi felszólításra megkapták az általuk jogosnak vélt pénzösszeget, a lakást azonban Nádas teljes egészében megtartotta. A helyzet odáig fajult, hogy Zoltán elhagyta a Nádas nevet, és felvette a felesége vezetéknevét.
Az esettel kapcsolatban dr. Pilling Zoltán ügyvéd elmondta, hogy írásbeli végintézkedés hiányában a törvényes öröklési rend lép életbe. Ez alapján elsősorban az elhunyt gyermekei örökölnek, az unokák pedig csak abban az esetben, ha a szülő már kiesett az öröklésből.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A bankszámlák esetében a pénzintézeteknél megadható úgynevezett haláleseti kedvezményezett jelölés, amelynek révén a pénz nem kerül be a hagyatékba, hanem közvetlenül a megjelölt személyt illeti meg.
A szakember kiemelte, hogy a jog ugyan ismeri a szóbeli végrendelet intézményét, ám ez kizárólag életet fenyegető, rendkívüli helyzetekben érvényes. Egy hétköznapi, családi körben elhangzott szóbeli megállapodásnak nincs kötelező ereje. Bár egy ilyen ígéret megszegése komoly erkölcsi következményekkel járhat a családon belül, bíróság előtt nem lehet rá öröklési igényt alapozni.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







