2017. szeptember 21. csütörtök Máté, Mirella

250 forintból is építhetsz 100 milliós vagyont: ezzel a módszerrel sikerül!

Warren Buffet mindig is tudta, hogy gazdag lesz, és higgyétek el, a befektetési guru nem egy bonyolult stratégiát követett, hogy elérje célját. A Pénzcentrumon most két egyszerű példaszámítással igazoljuk a kisebb összegű, de rendszeres megtakarítás létjogosultságát. Előre szólunk, az eredmény mellbevágó lett.

Mindig is tudtam, hogy gazdag leszek. Egy pillanatig sem kételkedtem benne. Hogy honnan tudtam? Mert mindig kevesebbet költöttem, mint amennyit megkerestem.
Ha olyan dolgokat veszel, amire nincs szükséged, akkor hamarosan olyan dolgokat fogsz eladni, amire nagy szükséged lenne.

- idézte Warren Buffet két legendássá vált gondolatát, a Pénzcentrum és az Aegon Alapkezelő tegnapi befektetési klubján, Takács Szabolcs, azaz a "30-as nyugdíjas".

Nos, követve a fenti gondolatmenetet, ha sikerül megugranunk a világ egyik leggazdagabb emberének jó tanácsát, már csak egyetlen kérdés marad: mennyi idő kell ahhoz, hogy meggazdagodjunk? És nem véletlenül nem említettük a megtakarítás mértékét, mert a legapróbb összeg is elég lehet az áhított cél eléréséhez.

Sok kicsi sokra megy - tartja a közismert mondás is, amelyet a különböző megtakarítási célú konstrukciók népszerűsítésénél is előszeretettel vetnek be a marketingesek. És bár a takarékoskodás mantrájára sokan csak legyintenek, a Pénzcentrum alábbi példaszámításai is igazolják a kisebb összegű, de rendszeres spórolás létjogosultságát.

Napi 500 forintról indulva

Megtakarítási modelljeink koncepciója mindkét esetben az volt, hogy pályakezdőként, kisebb összeggel kezdünk el megtakarítani, majd a karrierút előrehaladtával párhuzamosan (mi 10 éves blokkokat vettünk alapul) duplázódik a megspórolt összeg. Ez az első modell esetében így néz ki:

  • 20-29 éves korban napi 500 forintot;
  • 30-39 éves korban napi 1000 forintot;
  • 40-49 éves korban napi 2000 forintot;
  • 50-59 éves korban pedig napi 4000 ezer forintot takarítunk meg.

Ez havi bontásban azt jelenti, hogy a kezdeti, 15 ezer forintról induló megtakarításunk, minden tízedik évfordulóval duplázódik, azaz a 30-as éveinkben 30, a negyvenesekben 60, az ötvenes éveinkben pedig 120 ezer forintot teszünk félre havonta. Éves viszonylatban pedig úgy fest a képlet, hogy az első évtizedben 182 500, a másodikban 365 ezer, a harmadikban 730 ezer, míg a negyedikben 1 millió 460 ezer forint gyűlik össze minden évben.

Ahogy az a fenti infografikánkon is látszik, ha tartjuk magunkat eredeti, igen szigorú elhatározásunkhoz, akkor a 40 éves "futamidő" alatt 27 millió 375 ezer forint jöhet össze képzeletbeli malacperselyünkben. Ebben az esetben természetesen nem szabad megfeledkezni az infláció vasfogáról, így a párnaciha helyett érdemesebb valamilyen hosszú távú megtakarítási konstrukcióban fialtatni a pénzünket.

Minél korábban kezdjük el, annál jobb! Befektetéseink hozama, kamata újra befektetésre kerül, ezért a felgyülemlett tőke és kamat nem lineárisan, hanem annál jelentősebb mértékben kamatozhat

- fogalmazott a Pénzcentrum megkeresésére korábban Tuli Péter, az Aegon Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési vezetője.

Fenti infografikánkon nagyon jól látszik, hogy még alacsonyabb várható reálhozamokkal kalkulálva is nagyságrendekkel nagyobb összeg landol a zsebünkben 65 évesen, mintha otthon gyűjtögettük volna a készpénzt. Egy megfelelően összeválogatott befektetési portfólióval például - természetesen hosszú távon - ma simán kalkulálhatunk 4 százalékos reálhozammal is, amely 57,5 millió forintos megtakarítást jelentene; de 10 százalékos hozamszinttel akár 230 milliót is kaszálhatunk.

Napi 250 forint is elég az induláshoz

Második modellünknél az volt az alapvetés, hogy a fentebb felvázolt stratégia sokak erejét meghaladhatja. Így hasonló koncepcióval, de kevésbé szigorú összegek mellett is elkészítettük példaszámításunkat. Tehát

  • 20-29 éves korban napi 250 forintot;
  • 30-39 éves korban napi 500 forintot;
  • 40-49 éves korban napi 750 forintot;
  • 50-59 éves korban pedig napi 1000 ezer forintot takarítunk meg.

Ez havi bontásban azt jelenti, hogy a kezdeti, 7,5 ezer forintról induló megtakarításunk, minden tízedik évfordulóval ugyanennyivel növekszik; azaz a 30-as éveinkben 15, a negyvenesekben 22,5, az ötvenes éveinkben pedig 30 ezer forintot teszünk félre havonta. Éves viszonylatban pedig úgy fest a képlet, hogy az első évtizedben 91 250, a másodikban 182 500 ezer, a harmadikban 273 750 ezer, míg a negyedikben 365 ezer forint gyűlik össze minden évben.

Ahogy az a fenti infografikánkon is látszik, a 40 éves "futamidő" alatt 9 millió 125 ezer forint jöhet össze képzeletbeli befőttes üvegünkben. Persze itt sem szabad megfeledkezni az inflációról, így az otthoni széf helyett ezúttal is érdemesebb valamilyen hosszú távú megtakarítási konstrukcióban hízlalni a megspórolt összeget. Nos, mint az alább látható, 4 százalékos reálhozam mellett 21,4 millió forinttal mehetnénk nyugdíjba 65 évesen, míg 10 százalékos hozamszinttel akár 99,9 milliót is zsebre vághatnánk.

Hozzászólások száma: 10 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Te se tárgyalj többet külföldivel, mielőtt ezt elolvasod

Letisztult csárton mutatjuk be ma, hogy milyen tárgyalási technikákat követnek a világ különböző népei. Balról jobbra haladva eljutunk a legkonfrontatívabb izraeliektől a legkevésbé konfrontatív...
 

Így készíts szuperfinom csokiszuflét két hozzávalóból

Beköszöntött az ősz, a hideg, nyirkos, hétköznap estéken nagyon jól esik valami csokis édesség. Ha nem akarsz órákat kínlódni a konyhában, és nem akarsz ezreket sem hagyni a cukrászdában, akkor...
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.21-09.27
Országos

Spar

09.21-09.27
Országos

Lidl

09.21-09.27
Országos

Auchan

09.21-09.27
Országos

Aldi

09.21-09.27
Országos

Tesco

09.21-09.27
Országos

Spar, Interspar

Borkatalógus
09.06-09.27
Országos

Diego

09.01-09.30
Országos