Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 578,84 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 105 513,10 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában változatlanul 31 000-31 100 forint között húzódik fontos ellenállás, míg 30 191 forintnál támasz látható. Pénteken az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,03 százalékkal 30 720 forintra erősödött, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
A Richter a 10 700 forintos szint közelében zárt, a következő ellenállás 10 820 forintnál látható, támasz pedig a 200 napos mozgóátlag 10 497 forintnál. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,56 százalékkal 10 690 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A Mol lefordult az 50 napos mozgóátlag közeléből, amely 3002 forintnál látható és végül a 2966 forintos támasz alatt zárt, így a következő fontosabb szint 2900 forint közelében húzódik. Pénteken a Mol árfolyama 58 forinttal, 1,93 százalékkal 2950 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom elakadt az 1979 forintos ellenállási szintnél, fontosabb támasz 1910 forintnál látható - írta az elemző. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,81 százalékkal 1964 forintra esett, forgalma 245,1 millió forint volt.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








