Az OTP ismét 46 ezer forint fölé került, miközben a nemesfémek is drágultak.
Kedvező hangulatban, emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 31,16 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 95 426,77 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán kommentárjában közölte, az amerikai elnök pénteki vámbejelentése meghozta az eladókat, ám az intézkedést elhalasztották, ezért kedvező hangulatban nyithatja a hetet a BÉT.
A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 26 530 forintnál látható támasz, 27 040 forintnál ellenállási szint. A bankpapír ára pénteken 890 forinttal, 3,21 százalékkal 26 850 forintra csökkent, forgalma 17,2 milliárd forintot tett ki.
A Mol megkapaszkodott a 3090 forintos támasz felett, rövid távú ellenállás pedig 3144 forintnál látható. Az olajpapír jegyzése pénteken 14 forinttal, 0,45 százalékkal 3112 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyamában 1718 és 1735 forintnál láthatóak fontosabb szintek az elemző szerint. A távközlési részvény 1730 forinton zárta a kereskedést a múlt héten, ami 36 forintos, 2,04 százalékos csökkenés, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Richter grafikonján továbbra is 10 300 forintnál látható fontos támasz, melynek letörése esetén 10 ezer forintnál adódhat a következő szint. A gyógyszerrészvény árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal 10 310 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






