Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Termérdek magyarországi ATM verhette át az embereket: sok pénzről van szó, már nyomoznak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronettel szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjén az elérhető funkciók megjelenítésével, illetve egyes funkciók elrejtésével megtéveszti a fogyasztókat, ezzel pedig egyébként elkerülhető többletköltségeket okoz számukra.
Az Euronet Banktechnikai Kft. (Euronet) valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat, mivel az általa üzemeltetett ATM-ek felhasználó felületén félreérthetően bocsátja a fogyasztók rendelkezésére az egyes elérhető szolgáltatásokkal összefüggő lényeges információkat.
A GVH észlelte, hogy a cég 2023. július 5-e óta a bankautomaták kezdőképernyőjén kizárólag a „készpénz és egyenleg”, és az „egyéb” lehetőségeket ajánlja fel a fogyasztók számára. Az Euronet ezzel azt a benyomást keltheti a fogyasztókban, mintha a készpénzfelvételre és az egyenleg-lekérdezésére kizárólag csak együttesen, mindkét szolgáltatás díjának megfizetésével lenne lehetőség annak ellenére, hogy az „egyéb” kategórián belül külön is igénybe vehetik az egyes szolgáltatásokat.
A vállalkozás a kifogásolt gyakorlatával szűkíti a fogyasztók választási lehetőségeit, így olyan ügyleti döntésre késztetheti őket, amelyet egyébként nem hoznának meg, és amely így többletköltségekkel jár - írja közleményében a GVH.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele - áll a közleményben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







