A demenciáról a legtöbb embernek elsősorban a memória romlása jut eszébe, pedig a betegség kezdeti tünetei ennél jóval változatosabbak lehetnek.
Szorult helyzetben Damu Roland: gyógyszerre, lakbérre sincs pénze, a Facebookon kér segítséget
Ismét pénzt kér követőitől Damu Roland. A korábbi színész a Facebook-videójában azt mondta, továbbra sem tud dolgozni a betegsége miatt, a számlákat viszont fizetnie kell.
Szorult helyzetbe került Damu Roland, aki még szeptemberben számolt be arról, hogy a betegsége miatt nem tud dolgozni menni, emiatt súlyos anyagi problémái vanna. Már akkor is arra kérte a követőit, aki teheti, utaljon pénzt a számlájára, egyik legújabb bejegyzésében pedig még egy segítségkérést tett közzé.
Damu a Facebookon megosztott videójában elárulta, bármennyire is szeretne újra dolgozni menni, továbbra is tüdőgyulladással, kétoldali mellhártyagyulladással, valamint gégegyulladással küzd.
Erre azért van szükség, hogy ki tudjam fizetni az albérletemet, a gyógyszeremet, a telefonszámlámat és mindent, ami egyébként a hétköznapi megélhetéshez szükséges. Ez nem kötelező, tehát nem lejmolok, nem kuncsorgok, nem könyörgök, hanem tisztelettel kérek és kérni nem szégyen.
- mondta a színész, aki bízik benne, hogy maradt még egy kis maroknyi csapat, akik most összefognak érte.
Nagyon-nagyon fontos lenne, tényleg nagyon kellene most a segítség. Én sosem engedném el senkinek a kezét, mert pontosan tudom, milyen az, amikor nekem kell az, hogy valaki megfogja a kezemet. Ha szidni, ha átkozni, ha bántani, ha sértegetni akarsz, akkor ne tedd, mert magadnak sem használsz, mert csak porig alázod magad vele, az egészségi állapotomnak pedig leginkább nincs erre most szüksége. Olyan emberekre van szükségem, akik mellettem vannak, akik segítenek, kitartanak mellettem, ezért kérem további segítségeteket
- fogalmazott Damu Roland.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A lakosság felének semmi megtakarítása nincs
Szakértők szerint a család anyagi biztonsága érdekében mindenkinek legalább akkora vésztartalékkal kellene rendelkeznie, amiből fedezni tudja 3-6 havi megélhetési költségeit. Sőt, egyesek 12 havi költségben határozzák meg az optimális vésztartalék mértékét. A vésztartalék javasolt nagysága természetesen függ a kiadásaid nagyságától, az eltartott családtagok számától, illetve attól, mennyire biztos és stabil az állásod, valamint van-e, és mekkora a hiteltartozásod.
A pénzügyi tanácsadók javaslata ráadásul nem csak üres frázis, se nem a pénzintézetek marketingfogása; bármikor jöhet ugyanis egy olyan pénzügyileg (is) megterhelő élethelyzet, amit csak a megspórolt összeg felélésével vészelhetünk át. A teljesség igénye nélkül, ilyen élethelyzet lehet: ha elveszítjük az állásunkat, ha tartósan megbetegszünk, vagy például, ha elromlik az egyik háztartási gépünk.
A magyarok fele hamar bajba kerülne, ha egyik pillanatról a másikra keresőképtelenné válna. A lakosság felének tíz éve sem volt és most sincs megtakarítása, derült ki korábban a Cofidis Hitel Monitor felméréséből. Mint írták, a nők 61 százalékának tíz éve sem volt és most sincs spórolt pénze, szemben a férfiak 39 százalékával.
A magyarok döntő többsége egyébként nem erre számított, amikor tíz évvel ezelőtt elképzelte, milyen lesz a pénzügyi helyzete ma. Csupán 17 százalékuk állítja, hogy bejöttek a várakozásai, 28 százalék jobbnak érzi az anyagi körülményeit, az emberek közel fele pedig csalódott: rosszabbul alakulnak a pénzügyeik, mint ahogyan azt egy évtizede tervezték.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







