18 °C Budapest

Itt van Matolcsy mesterterve: így születhet évente 20 ezerrel több magyar

2020. szeptember 28. 17:31

A családpolitikáról, illetve annak átalakításáról írt hosszas esszét Matolcsy György. Az MNB elnöke szerint még nem ment végbe a népesedési fordulat Magyarországon, ehhez újabb lépésekre van szükség. Ki is fejtette mik ezek.

A családpolitikáról értekező írást jelentetett meg Matolcsy György a növekedés.hu oldalon. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ebben a többi mellett megállapította azt is, 2010-től elindult a családpolitikai program, de még nem ért célba, nagyjából az út harmadánál járunk.

A népesedés terén Matolcsy szerint még csak elindult a fordulat, de nem ment végbe. Szerinte a folytatáshoz az eddigi lépések megtartására, illetve több új lépésre, valamint mindezek célzottságának és hatékonyságának erősítésére van szükség. A jegybankelnök célja, hogy 2030-ra minimum 110 ezer gyereket szüljenek évente a magyar nők, mert  szerinte csak így fenntartható hosszútávon "a magyarság, mint népesség". A KSH adatai szerint az élveszületések száma 2019-ben 89 193 volt.

Matolcsy, majd hat pontban levonta következtetéseit:

  • Kormányzati döntés annak kimondása, hogy a gyermekvállalás is többletet jelent a megfelelő jövedelem, vagyon, otthon, középosztályi életmód és biztonságos nyugdíj felé vezető úton;
  • Kormányzati döntés a demográfiai program összekapcsolása az otthonteremtéssel, a közlekedési infrastruktúrafejlesztésekkel, a munkaerő piaci szabályozással, az adórendszerrel, valamint a nyugdíjrendszerrel. Ezek Matolcsy szerint ma nem, vagy csak gyengén kapcsolódnak;
  • Kormányzati döntés a "célzás célzása", a három és több gyermeket vállaló nők kiemelt támogatása. Az MNB elnöke a párok negyedétől számít "a demográfiai megoldáshoz kívánatos új gyermekek háromnegyedére";
  • Erősíteni kell az otthonteremtés támogatásának összekötését a gyerekvállalással, célzottan és minden szempontból "nagyban". Ehhez az otthonteremtéshez kell kötni a használaton kívüli állami és önkormányzati földek parcellázását, az új közművek építését és a közlekedési fejlesztések egy részét. A családoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy elfoglalják és "belakják" az országot. Egy ilyen otthonteremtési programot jegybanki hitelkeret is támogathat;
  • Az egészségügyi rendszer célkeresztjébe kell állítani a gyermekvállalás segítését; illetve
  • A nyugdíjrendszert célozni érdemes a gyermekvállalás elismerésére.

Címlapkép: MTI / Kovács Attila

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 25. 08:00
A városi zöldterület önmagában nem egyenlő az élőhellyel. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hog...
KonyhaKontrolling  |  2026. szeptember 25. 07:40
Már sokat írtam arról, hogy a megtakarítási egységgel egybekötött biztosítás nem jó konstrukció. Leg...
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 07:07
Hont András reagált a Media1 cikkére, amely Perintfalvi Rita közlése alapján arról számolt be, hogy...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 15:00
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk átlaggal, azonban ez kevésbé reprezentatív, mert az á...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 25. 08:16