3 °C Budapest
Ezt minden szülő elrontja húsvétkor: a gyerek egy életen át fizetheti az árát

Ezt minden szülő elrontja húsvétkor: a gyerek egy életen át fizetheti az árát

2019. április 18. 17:00

Közeledik a húsvét, és a locsolkodásból befolyó összegek jelentős zsebpénz-kiegészítést jelenhetnek a kisfiúk számára, de gyakran a kislányok is kapnak ilyenkor pénzt a rokonoktól. Sokan már alig várják, sőt előre el is költik fejben a pénzt édességre, játékra. Az pedig már a szülő felelőssége, hogy megtanítsa gyermekeinek, hogyan bánjanak a pénzzel. A húsvét jó alkalom, hogy elbeszélgessünk a csemetékkel a pénzügyi tudatosságról, amikor már várják a húsvéti bevételt, és tudnak vele tervezni. Összeszedtünk néhány tanácsot, hogyan beszéljünk kisebb és nagyobb gyermekeinkkel a pénzről és a tudatosságról.

Húsvétkor sok kisgyerek már előre számít a zsebpénz-kiegészítésre. A kislányok idén édességgel, hímes tojással, valamint pénzzel várják a locsolókat. A kisfiúk kétharmada tervez idén locsolkodni, és a legtöbben édességre számítanak cserébe. Azonban majdnem minden második kisfiú 45 százalék pénzre is számíthat. Kétharmaduk pedig több mint 1500 forinttal egészíti ki a zsebpénzét húsvétkor - derült ki többek között a REGIO játék felméréséből, amelyről bővebben itt írtunk.

A legkisebbek pénzügyei

Az óvodáskorú és első, vagy második osztályos gyerekek kezébe sokszor nyomnak pénzt a rokonok, azonban a kicsik még sokszor nem tudják, mit kezdjenek a pénzzel. A Cambridge Egyetem kutatói szerint a kisgyermekek pénzügyi viselkedésüket már 7 éves korban kialakulnak - írja a Dave Ramsey pénzügyi blogja. Leginkább a környezetükből elsajátítható minták alapján alakítják ki saját szokásaikat, tehát vigyázzunk! A gyermekeink folyamatosan figyelnek bennünket, és nem csak a jó szokásainkat fogják eltanulni. Ezen kívül megfigyelik a tágabb környezetüket, mesékben, könyvekben hallottakból is ellesik a jó, illetve a rossz pénzügyi viselkedésmintákat.

Ezért ebben a korban a legfontosabb, hogy gyermekeink számára mutassunk jó példát. Beszéljünk nekik arról, mi hogyan bánunk a pénzzel, hogyan spórolunk, miért vesszük meg a kenyeret, és miért nem vesszük meg a csokit. 

Nagyon fontos, hogy tudatosítsuk már az egészen kicsi gyermekeinkben is, hogy a fagyit nem ingyen adja a fagyis, hanem valamiért cserébe, ez a valami pedig a pénz. Amiből már egészen kiskorában is neki is van sajátja, tehát tudnia kell, hogyan használja. A legkisebbeket úgy tudjuk a legkönnyebben ösztönözni a spórolásra, ha egy átlátszó üveget használunk perselyként. A malacpersely is jó eszköz a spórolásra, viszont egy átlátszó tárolóban látványossá válik a zsebpénz-növekedés. A kisgyermekek gyakran még elvesznek a számok közti nagyságrendekben, nem megfogható számukra mekkora különbséget jelent, hogy 600 vagy 800 forintjuk van a perselyben, mintha 50 vagy 100 forintosokban látják a két összeget. Ha kézzelfoghatóvá tesszük számukra a spórolás lényegét, akkor még lelkesebben fognak gyűjtögetni.

Ehhez járulhat hozzá az is, ha elmagyarázzuk nekik, mi mennyibe kerül, azok közül a dolgok közül, amelyekre egy gyermek is szívesen költene. Ha pár ilyen terméknek megtanulják az árát, már könnyebb lesz nagyságrendileg megmutatni nekik minden más költséget is. Ha a gyermekünk szereti a Túró Rudit, mutassuk meg neki, hányat vehetne belőle a jelenlegi zsebpénzéből, vagy abból a pénzből, amit húsvétra kap. Később, ha mondjuk 100 forintos Túró Rudi átlagárral számolunk, elmondhatjuk neki, hogy ha nagyon vágyik egy gyerekrollerre, akkor annyi pénzt kell összegyűjtenie, amiből 100 Túró Rudit lehetne venni. Még akár meg is alkudhatunk vele: ha legközelebb csokit szeretne a boltban, mondjuk neki, hogy vagy megkapja csokit, vagy odaadjuk neki az árát, amelyet betehet a perselyébe, és egy lépéssel közelebb kerül az áhított rollerhez. 

Kisiskolások pénzügyei

Ebben az életkorban már ösztönözzük számolásra a gyermeket, hiszen az iskolában is naponta oldanak meg ilyen matekfeladatokat. Ha szeretne valamit megvenni a zsebpénzéből, számoltassuk ki vele, mennyi pénze marad utána, vagy ha nincs neki még elég, mennyit kell gyűjtenie hozzá. Ha heti/havi rendszerességgel kapja a zsebpénzt, beszéljük meg vele, meddig kell várnia, míg elég pénze lesz - természetesen akkor, ha addig nem költ másra. 

Az is pénzügyi tudatosságra neveli a gyerekeket, ha nem vesszük adottnak, hogy zsebpénzt kap. A Smart Money Smart Kids című sikerkönyv szerint a gyerekekre jó hatással van, ha már kiskorukban megtanulják a munka értékét. Legjobb, ha háztartási feladatok elvégzéséhez kötjük a zsebpénz, vagy legalább a zsebpénz egy részének odaadását. Ezzel megtaníthatjuk nekik, hogy a pénz sem a fán terem, hanem meg kell keresni.

Ennek szemléltetéséhez jó apropót biztosít a húsvét: hiszen ilyenkor is a verssel és locsolkodással keresi a gyermek a pénzt.

Fontos, hogy ne támogassuk az impulzív vásárlást! A gyerekek ebben a korban hajlamosak pillanatok alatt beleszeretni egy óriás plüssmackóba, görkorcsolyába, babaházba, vagy már ruhákba és kütyükbe is, és határozottan érzik és állítják, hogy szükségük van az adott termékre. Ilyenkor indul az alkudozás, könyörgés, hiszti, és sok szülő hajlamos engedni az akaratos gyerkőcnek. Ilyenkor javasoljunk egy pénzügyi tervet a gyermekünknek hogyan veheti meg a saját pénzéből az áhított terméket, esetleg ajánljunk neki valamilyen munkát, amelyet kifizetünk, és már lesz pénze, hogy megvegye.

Amennyiben ez nem a járható út, vegyük rá a gyermeket a várakozásra. Gyakran amilyen hamar megtetszik nekik egy játék, olyan hamar ki is szeretnek belőle. Ösztönözzük őket arra, hogy ne a pillanatnyi érzelmük alapján akarjanak megvenni valamit, hanem csak ha még másnap, vagy egy hét múlva is úgy gondolják, szükségük van az adott termékre.

Egy ilyen korú gyereknek már érdemes azzal is tisztában lennie, hogy mi az, amit jó áron tud megvenni, mi számít olcsónak és drágának. Bár szülőként furcsa lehet, de így fog tudni elboldogulni a saját gyermeki világában is: már egészen kicsi korukban elkezdenek a különböző közösségekben üzleteket kötni: matricát, kártyákat, tízórait cserélni. Ha elmagyarázzuk a gyermekünknek, hogy minek mennyi az értéke, hasonló termékek közül miért drágább az egyik, mint a másik, talán nem megyünk arra haza, hogy elcserélte a vadiúj tolltartóját egy csomag rágóért. 

Ha már gyermekünket megtanítottuk, hogyan keresse meg, spórolja meg, és költse el tudatosan a pénzét, ne feledkezzünk meg az adakozásról sem. Ha gyermekünk szereti a kutyákat, keressünk egy közeli menhelyet, ahová még el is látogathatunk vele, és magyarázzuk el, hová kerül a felajánlott pénze. Arra is tanítsuk meg, hogy adakozni jó dolog, de nem lehet mindenkinek adni. Mutassunk neki lehetőségeket az adakozásra, de hagyjuk őt választani.

Ugyan már a 3-6 évesek több mint felével (55%) beszélgetnek a szülők a pénz fogalmáról, az ilyen alkalmak igazán az általános iskolásoknál sokszorozódnak meg. Rendszerességről azonban egyik 18 év alatti korosztály esetében sem beszélhetünk, a 7 éven felüliek kicsivel több mint kétharmadával eseti jelleggel beszélnek csak otthon pénzügyi témákról

mondta el korábban Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője a Pénzcentrumnak.

Kamaszok pénzügyei

Kamaszkorban kezd kiéleződni a gyerekek szülőkről való leválásának az igénye, mely még főként érzelmi síkon zajlik. Azonban az anyagi függőség a leválás útjában áll, ezért ebben a korban válik igazán fontossá a pénz kérdése a gyermek számára is. A szülőnek meg kell találnia az egyensúlyt abban, hogy adjon nagyobb szabadságot és ezzel együtt nagyobb felelősséget is kamasz gyermekének a pénzügyei terén, de közben ne engedje el a kezét annyira, hogy káros legyen.

A kamaszok pénzügyi tudatosság új szintre lehet emelni, ha nyitunk számukra egy saját bankszámlát, és a zsebpénzüket onnantól oda utaljuk. Ha már ebben a korban megtanulják használni az alapvető szolgáltatásokat, mint a kártyás fizetés, egyenleglekérdezés, számlatörténet követése, akkor felnőttként is könnyebben boldogulnak majd. A legtöbb fiatalok számára igényelhető bankszámlát 14 éves kortól lehet megnyitni. A szülőknek általában lehetőségük van nyomon követni, és korlátozni is a bankszámlán bonyolított tranzakciókat

Ha már kiskorukban ösztönöztük őket, hogy "megkeressék" a zsebpénzüket, nagyobb korukban fogékonyabbak lesznek a különböző diákmunkák vállalására. Ha gyermekünk nyáron pénzt szeretne keresni, segítsünk neki megfelelő munkát találni, és biztassuk ebben. Főként ha van valamilyen nagyobb célja, hogy félretegyen a nyárra: nyaralásra a barátokkal, utazásra, új telefonra, vagy bármire is gyűjtsön, támogassuk, hogy maga keresse meg rá a pénzt. 

Egy kamasz gyerekekkel már érdemes beszélni a befektetésekről és a hitelekről is. Az ő életükben is eljöhet egy-egy olyan nagyobb kiadás - új laptop, bicikli, sítábor, stb. - amelyre jelentős összeget kell áldozniuk a megtakarításukból, vagy szükségük lehet kölcsönre. Nem arról van szó, hogy már a kamaszokat személyi kölcsön felvételére kellene sarkallni, de ha olyan kiadásuk lenne, melyet a szülő úgy ítél meg, hogy gyermeknek magának kell félreraknia rá, ha hozzá akar jutni, ajánlhatunk nekik egyezséget.
Adjunk kölcsön gyermekeinknek egy bizonyos összeget, melyet a zsebpénzükből, vagy nyári munkából megkeresett fizetésükből vissza tudnak nekünk törleszteni. Erre azért van elsősorban szükség, hogy felnőtt korukban tudatosabbak legyenek a saját pénzügyeikben. Számoljuk ki velük, milyen futamidőre, milyen összegben fogják visszafizetni nekünk a kölcsönadott összeget.

Érdemes felkészítenünk kamasz gyerekünket a különböző hitelek, eladósodás veszélyeire. A fiatal felnőttek hajlamosak egymástól kölcsönkérni, tartozni barátaiknak. Ha valaki már fiatalon ilyen adósságokba veri magát, az később is felelőtlenül fogja kezelni a pénzügyeit, csak már bankok felé adósodik majd el. Ezentúl pedig arra is érdemes őket megtanítani, kinek adjanak kölcsön és milyen feltételekkel, hogy ne használják ki őket könnyen a kölcsönkérni hajlamos ismerőseik. Főleg azok, akik később nem adják meg a tartozást. 

Egy kamasz már elég érett ahhoz, hogy tudatosabban kezdjen spórolni. Mivel az Y és az azt követő generációk a digitális világban szocializálódtak, ebben nagy segítségére lehetnek a szülőknek a különböző spórólós applikációk. 

A szülők felelőssége

Bármennyire is egyszerűnek tűnik leírva, a szülőknek nagyon nehéz dolga van, ha a gyermekek tudatos pénzügyi nevelésében. Nagy tudatosságot igényel, és felelősséget is a részükről: hiszen nem létezik univerzális használati utasítás a gyerekekhez. Célzottan készülni, és folyamatosan terelgetni gyermekünket a pénzügyi felelősség irányába rengeteg energiát emészt fel, és ne legyenek illúzióink: biztosan hibázni is fogunk néhány alkalommal. Viszont ha egy dolgot érdemes szem előtt tartanunk, az az, hogy mindig akkora terhet tegyünk csak a gyermekünkre, ami korának és alkatának megfelelő. 

Tartsuk szem előtt: erre a teherre neki szüksége van, hogy önállóan tudjon majd boldogulni az életben és felelős döntéseket hozni a jövőben. Érdemes az olyan alkalmakat kihasználni, mint a húsvét, karácsony, szülinapok, vagy például a ballagás, amikor a zsebpénzen túl plusz bevételhet jut gyermekünk, hogy elkezdjük nevelni a pénzügyi tudatosságra. 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2022. november 28. 06:01
Amikor a gazdasági teljesítmény romlására és a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének stagnálás...
Bankmonitor  |  2022. november 27. 14:34
Kimondani is szörnyű, de idén októberben már 21 százalék fölötti az infláció. Az egyre nehezedő anya...
MEDIA1  |  2022. november 25. 18:21
A Pajzs egy fiktív közösségi oldal segítségével és játékkal segít abban, hogy hamarabb felismerjük a...
MNB Intézet  |  2022. november 25. 09:56
A technológiai optimizmus az az elképzelés, miszerint a tudomány és a technológia minden jelentős tá...
Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Megszólalt a magyar befektetési guru: a profit ne a cél, hanem az eszköz legyen

A panelbeszélgetésen megvitatták, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. november 28. hétfő
Stefánia
48. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
Private Investor Day 2022/2.
Vegyen részt INGYENESEN a PID2022 kóddal!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. november 27. 16:06