6 °C Budapest

Tényleg ennyire sóherek a magyar szülők? Ennyi zsebpénzt adnak a gyerekeknek

2018. október 18. 17:31

A magyar szülők alkalomszerűen beszélnek csak 18 éven aluli gyermekükkel pénzügyekről, először leggyakrabban 3 éves korban kerül elő a téma - derült ki egy kutatásból. Míg saját bankszámlát a gyermekek 22 százaléka, addig zsebpénzt 65 százaléka kap, melynek mértéke leginkább a lakóhelytől és az életkortól függ. Az összegyűjtött forintokat legtöbbször élelmiszerre, szórakozásra és ruhákra költik a gyermekek.

A magyar családok pénzügyi kérdésekről leginkább alkalomszerűen beszélgetnek gyermekükkel, a rendszeresség nagyban függ a gyermek életkorától - derült ki a REGIO JÁTÉK megbízásából az NRC által készített reprezentatív kutatásból.

Ugyan már a 3-6 évesek több mint felével (55%) beszélgetnek a szülők a pénz fogalmáról, az ilyen alkalmak igazán az általános iskolásoknál sokszorozódnak meg. Rendszerességről azonban egyik 18 év alatti korosztály esetében sem beszélhetünk, a 7 éven felüliek kicsivel több mint kétharmadával eseti jelleggel beszélnek csak otthon pénzügyi témákról

- mondta el Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

A játékforgalmazó a témát kiegészítő saját kutatásából az is kiderült, hogy a magyar családok egyharmadában az édesanya felelőssége a gyermek pénzügyi nevelése, a többi esetben a két szülő együtt oldja meg a feladatot, az irányelvek tekintetében szinte teljes összhangban.

Leggyakrabban 3 éves korban (25%) beszélnek először otthon a témáról, sőt van, ahol már a 2 éves gyermeket (17%) is elkezdik beavatni a pénzzel kapcsolatos kérdésekbe. Összességében elmondható, hogy az első általános iskolás becsöngetéskor a tanulók 80 százaléka rendelkezik pénzügyeket illető információkkal

- ismertette az eredményeket a marketingvezető. Tízből hét család a témakör bemutatásához különféle játékokat is segítségül hív, sorrendben a Gazdálkodj okosan! és a Monopoly társasokat, valamint boltos szerepjátékokat.

A gyermekek pénzügyi jártasságának fejlesztése mindannyiunk közös érdeke: míg a szülők példamutatással, addig mi játékon keresztüli tanítással tudunk tenni érte. A Gazdálkodj okosan! például egy olyan családi társas, mely kortól függetlenül a pénzzel való helyes bánásmódra és a megtakarítás fontosságára nevel. Évente több mint tízezer darab kerül csak ebből a játékból magyar családokhoz

 - tette hozzá Gyaraki Dávid.

Falun kapnak legnagyobb eséllyel zsebpénzt a gyerekek

A pénzügyi tudatosság fejlesztéséhez jó alap lehet egy saját bankszámla nyitása is, ám a reprezentatív felmérés alapján azzal a 18 éven aluli gyermekek mindössze 22 százaléka rendelkezik, minden második esetben olyannal, amihez még nem férhet hozzá.

Zsebpénznek azonban már többen örülhetnek, a 18 éven aluliak 65 százaléka kap költőpénzt havonta. Az óvodáskorú gyermekek többsége (55%) kevesebb mint 500 forintból, az alsósok már 1-2 ezer forintból (36%) vagy 500-1000 forintból (29%) gazdálkodhatnak. Az általános iskola felső tagozatába járók havi 2-5 ezer forintra (33%), 500-1000 forintra (30%), illetve 1-2 ezer forintra (22%) számíthatnak, a 15 évnél idősebb társaik pedig 2-5 ezer forint (40%) közötti vagy 5000 forint (27%) feletti havi betevőben részesülnek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lakóhely szerint is van eltérés, falun például sokkal elterjedtebb (70%) zsebpénzt adni, a városokban a szülők kétharmada, míg Budapesten kicsivel több mint fele (54%) biztosít havi költőpénzt gyermekének

- árnyalta a képet Gyaraki Dávid.

Ételre, szórakozásra és ruhákra megy el a költőpénz

Az óvodáskorú gyermekek leginkább még a gyűjtögetés fázisában vannak, esetleg ételre, italra költik havi zsebpénzüket, ez nem változik a 7-10 évesek esetében sem, kiegészítve, hogy minden ötödik ilyen korú gyermek vásárol játékot is a saját pénzéből.

11 év felett már megjelenik a szórakozás is - tízből egy gyermek költ kikapcsolódásra -, a 15 éves vagy idősebb tinédzserek pedig ruhákra és egyéb kiegészítőkre sem sajnálják már zsebpénzüket.

Saját kutatásunkból az is kiderült, hogy a költőpénz nem jár mindenkinek alanyi jogon, ugyanis a szülők kétharmada leggyakrabban a jó iskolai eredményhez és magaviselethez, valamint az otthoni teendők elvégzéséhez köti a zsebpénzhez jutást

 - zárta Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 20. 20:28