A BUX rekordjai mögött elsősorban az OTP erősödése áll, de a hét második felében már a Mol is jelentős mértékben segítette az emelkedést.
Eltelt egy év, újra durran a pezsgő, éjfélkor újra elhangzanak a szokásos fogadalmak. Az új évvel mindenki tiszta lapot nyit. Alkalmat látunk benne arra, hogy jobban vezessük életünket, amivel gyerekeinknek is példát mutathatunk. Pénzügyi szakértők most összegyűjtöttek öt olyan tanácsot, amik segítenek abban, hogy az új évben tudatosabban kezeljük pénzügyeinket és ezt a tudatosságot számos példán keresztül a kicsiknek is átadhatjuk.
Az új évvel mindenki tiszta lapot nyit. Alkalmat látunk benne arra, hogy jobban vezessük életünket, amivel gyerekeinknek is példát mutathatunk. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői most összegyűjtöttek öt olyan tanácsot, amik segítenek abban, hogy az új évben tudatosabban kezeljük pénzügyeinket
1. apróságok a napi rutinban
Hasznunkra válhat, ha kiadásainkat pontosan vezetjük, ennek nyomonkövetésére rendelkezésünkre áll számos mobilalkalmazás. Érdemes átnézni a pénzügyeinket, ugyanis sok pénz megspórolható, akár napi 1 kávén is. Ezzel példát mutathatunk a gyerekeknek: ha kiszámoltatjuk, hogy a napi egy üdítő mennyibe kerül az iskolai büfében, lehet hogy el fog ámulni: éves szinten komoly összeg jöhet ki. Emellett számos apróságot építhetünk be napi rutinunkba. Ilyen például a bevásárlások előtti lista írása, mellyel könnyebben elkerülhetjük az impulzív vásárlás veszélyét. Ebben az is segítségünkre van, ha nem farkaséhesen indulunk útnak!
2. több számla, több lehetőség
Ha még nincs, kezdjük az évet egy új megtakarítási számla nyitással, amit alszámlaként használhatunk. Minden hónapban, rendszeresen utalhatunk egy kisebb összeget a megtakarítási számlánkra. Nem is hinnénk, mekkora összegek gyűlhetnek össze így, szinte észrevétlenül. Ez a módszer és a megtakarítás fogalma a gyerekeknek is könnyen elmagyarázható a hozzájuk közel álló dolgokon keresztül.
3. tegyünk rendet magunk körül
Nemcsak megtakarítással, de takarítással is kezdhetjük az új évet. Bár a népi hiedelem szerint az új év első napján a szemetet nem szabad kitennünk, mert ezzel a szerencsénktől is megválunk, érdemes azonban átnézni dolgainkat, hogy mitől kellene már megválnunk. Ajándékozzuk, vagy akár adjuk el a már feleslegessé vált tárgyainkat, így nem csak több helyünk, de több pénzünk is lesz. Ruhák esetében, amit 1 éve nem hordtunk, adjuk oda adományként rászorulóknak. Vonjuk be gyermekeinket is a folyamatba, nézzük át közösen az ő dolgaikat, könyveiket, ruháikat, játékaikat és döntsünk együtt, mi az, amit megtartunk és mi az, amit nem. Ha rend van körülöttünk a lakásban, az életünk többi területére is pozitívan fog hatni, ezt érezni fogja a család is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
4. sok kicsi sokra megy és közben a környezetet is védjük
Talán semmiségnek tűnhet az a pár forint, de hosszútávon nem csak a pénztárcánkat, de a környezetünket is megkíméljük, ha felkészülve a bevásárlásokra, mindig hordunk magunknál egy, vagy akár több vászontáskát. Ugyanez a helyzet a felelőtlen víz és áramfogyasztással is. Sokat tehetünk, ha nem engedjük feleslegesen a vizet fogmosás közben és a mindennapos fürdőzés helyett a gyors, frissítő zuhanyzást válasszuk. Figyeljünk arra is, hogy mindig kapcsoljuk le magunk után a villanyt, ha elhagyjuk a szobát! Ezek végtelenül egyszerű dolgok, de gyakran megfeledkezünk róluk. Megkérhetjük a gyerekeket is, hogy szóljanak ránk, ha észreveszik, hogy nem környezettudatosan cselekszünk, így érezni fogják a felelősséget is. Később a számlák összevetésével akár ki is számolhatjuk együtt, hogy mennyit takarítunk meg környezettudatosságunkkal!
5. gondolkodjunk hosszútávon
Az év eleje jó alkalom a hosszútávú célok átgondolására: nyugdíj, lakás, egészségügy, gyerekek továbbtanulása - van olyan célunk, melyre 2019-ben gyűjteni szeretnénk? Határozzuk meg, hogy havonta mennyi pénzt tudunk fordítani ezekre, ennek függvényében döntsünk a megtakarítási célokról. Gyermekünknek is biztosan lesznek vágyai az új évben, beszéljük meg ezeket és találjuk ki közösen, hogyan fogja ezt elérni.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







