Fontos változás jön a boltokban augusztustól: minden magyart érint

2017. július 30. 13:00

Vészesen közeledik a határidő: már csak alig több mint 1 napunk maradt arra, hogy megszabaduljunk a pénztárcánkban lévő régi 5 ezres és 2 ezres bankjegyektől. Augusztus 1-től ugyanis ezeket a címleteket már nem fogják tőlünk elfogadni a boltban.


Csúnyán ráfázhat kedden reggel a boltban az, aki nem ürítette ki időben a pénztárcájából a régi 5 ezer és 2 ezer forintos bankjegyeket. A Magyar Nemzeti Bank bankjegycsere programjának részeként ugyanis első körben ezeket a címleteket vonja ki a forgalomból. A határidő bő 1 nap múlva lejár.

2017. Augusztus 1-től már nem fogják elfogadni tőlünk a boltban a régi 5 ezres és 2 ezres bankjegyeket.

Bár már a régi bankjegyek nagy része kikerült a forgalomból, azért még mindig kallódhat a pénztárcánkban vagy esetleg a párnacihában néhány régi címlet. A 2017. július 11-i állapot szerint az 5 ezer forintos bankjegyeknek több mint 80, a 2 ezer forintosoknak pedig több mint 70 százaléka már a megújított címletekre cserélődött.

Mit csináljunk, ha nálunk marad a régi címlet?

Fontos tudunk, hogy egy adott címlet bevonása nem azt jelenti, hogy a nálunk lévő pénz elértéktelenedik, csupán nem tudunk vele többet fizetni a boltban. A bevonási határnap után a hitelintézetek és a posta három éven keresztül, területi korlátozás nélkül, díjmentesen váltja át a bevont bankjegyeket törvényes fizetőeszközre. A bevont pénzeket pedig az MNB a bevonási határnaptól számítva még 20 éven keresztül díjmentesen és korlátozások nélkül beváltja.

Mikor jöhet az új ezres és ötszázas?

A Magyar Nemzeti Bank tervei szerint 2019 végéig az összes bankjegy megújul, vagyis az ezres és az ötszáz forintos címleteket is lecserélik az elkövetkezendő két évben. Az MNB tervei szerint nyár végén következik a megújított 1000 forintos címlet rendeleti úton történő kibocsátása, azonban e bankjegyekkel majd csak a magas fokon automatizált készpénzforgalmi környezet felkészülését követően, jövőre találkozhatunk a vásárlásaink során - olvasható Bódi Schubert Anikó és Pataki Tibor közös tanulmányában.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mi lesz a sorsa az érméknek?

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a bankjegyek után az forintérméket is lecseréli majd az MNB, ez azonban egyelőre nincsen tervben.

A Magyar Nemzeti Bank az aktuális forgalmi érme címletstruktúrát a készpénzforgalmi igényekhez megfelelően igazodónak tekinti, így a forgalmi érmecímletek összetételét érintő változtatást a közeljövőben nem tervez

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére az MNB sajtóosztálya.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 21. 19:36
Életének 63. évében meghalt Krecz Tibor, a (régi) Figyelő volt főszerkesztője, akinek a nevéhez fűző...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 21. 15:05
Az elmúlt években arról szóltak a hírek, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánk. Mostanr...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
Holdblog  |  2026. szeptember 21. 09:08
Török alapkezelők illikvid részvények manipulálásával értek el extra hozamot, befektetők tömegét bec...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 21. 21:02
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 20:33