25 °C Budapest

TBSZ: rengeteg ügyfél nem hosszabbította meg a szerződését

2016. január 7. 08:29

Az ügyfelek többsége nem hosszabbította meg 2010-ben indított, tavaly év végén lejáró tartós befektetési szerződését (tbsz), az értékpapíros ügyfelek csak mintegy fele, a betétekkel rendelkezők közül pedig még kevesebben döntöttek a folytatás mellett - számol be piaci szereplőktől származó adatok alapján a Világgazdaság.

Felidézik, a pénzügyi szolgáltatók arra számítottak, a mintegy 100 ezer tbsz-szel rendelkező ügyfél többsége a hosszabbítás mellett dönt. A befektetők tavaly év végéig nyilatkozhattak arról, továbbviszik-e adómentesen megtakarításaikat.

Mint írják, az alacsony betéti kamatok is közrejátszhattak abban, hogy például a Budapest Banknál csak minden ötödik tartós betétet hosszabbítottak meg, az UniCreditnél sem sokan éltek ezzel a lehetőséggel. A jegybank adatai szerint novemberben alig több mint egyszázalékos kamatot fizettek a hitelintézetek a lekötésekre, a megspórolható adó így minimális.

A tartós értékpapírszámlával rendelkezők már nagyobb arányban hosszabbítottak, a CIB-nél 60 százalékos volt az arányuk, az Erste Banknál az ügyfelek többsége nyilatkozott a folytatásról, míg az UniCreditnél 40 százalékuk döntött a hosszabbítás mellett.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 25. 05:59