Még mindig nagy üzlet az aranyfog: százezreket is adnak érte

Pénzcentrum
2015. július 6. 18:12

Még mindig jó üzlet az aranyfog: rászoruló családok, nyugdíjasok adják el a megörökölt vagy letört aranyhidat, koronákat, de sok fogorvos, sőt kórboncnok is gyűjtögeti a szájban talált kincseket.

Az Origónak egy budapesti antikvitásban elmondták: naponta 5-10 eladó is bemegy hozzájuk, főként szegényebbek, kispénzű öregek. Elhozzák az otthon tartott aranyfogat.

A vételár természetesen változó, függ a fogarany tömegétől és karátszámától is. Az óbudai antikvitásban általában tíz- és százezer forint közötti összeget fizetnek a behozott koronákért és fogakért, de volt olyan híd, amiért több százezer forintot sem sajnáltak.

Az eladók között nemcsak kispénzű nyugdíjasok vannak: sok az örökös, aki nagyszülők aranyát tenné pénzzé, és nem meglepő módon a fogorvos. Utóbbiak közül többen szabályosan gyűjtik a fogakból származó nemesfémet, és nagy tételben viszik a felvásárlóhelyekre. Ugyanakkor tudni aranybeszállító kórboncnokról is.

Az így kinyert aranyat a kereskedők aztán beolvasztják, és befektetési célú tömböket, lemezeket készítenek belőle, amit többnyire bankok vásárolnak fel - a "szájszéfben" őrzött nemesfém így kerül vissza a piaci forgalomba.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?