Csökkenő forgalom mellett esett a héten a BÉT részvényindexe, a BUX 68 088,24 ponton zárt pénteken, 1113,71 ponttal, 1,61 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
Miközben a fejlett világban lassan kőkorszakinak tűnik egy olyan bank, amelyiknek nincs legalább egy profi netbankja és hozzá kapcsolódó mobilbankja, addig 2,5 milliárd felnőtt ember, a világ felnőtt népességének közel fele él bankszámla nélkül. Pedig a pénzügyi rendszerek kitaszítottjai esélyt kaphatnak a normális megélhetéshez az elektronikus rendszerekhez való csatlakozással. A Világbank érdekes adatokat szedett össze minderről.
A világ felnőtt népességének durván fele nem rendelkezik hivatalos pénzintézetnél számlával. Persze a pénzintézet nélküliek aránya jóval magasabb a fejlődő országokban, mint a magas jövedelműekben, és a nőknél is érezhetően magasabb az úgynevezett "alulbankoltak" (underbanked) aránya. Magyarországon a megközelítőleg 8 millió fős felnőtt korú lakosságra 10,5 millió bankszámla jut, ebből 9,5 millió a lakossági számlák száma. Érdemes mindennek tudatában egy pillantást vetni erre a néhány adatra:- több mint 2,5 milliárd (!) felnőtt embernek nincs semmilyen hivatalos pénzintézetnél vezetett számlája,
- a szegények durván 80 százaléka kívül esik a hagyományos bankrendszeren,
- a magas jövedelmű országokban majdnem mindenkinek, a felnőtt népesség 89 százalékának van bankszámlája,
- ezzel szemben a fejlődő világ országaiban 41 százalék ez az arány,
- a fejlődő világban a nők helyzete még rosszabb: a nők 37, a férfiak 46 százaléka rendelkezik bankszámlával.
Ez azért fontos, mert pénzügyi rendszerhez való hozzáférés nélkül az említett
Utóbbiak hiányában ők borítékolhatóan jóval kisebb mértékben járulnak hozzá az adott ország GDP-jéhez, mint amekkora kibocsátásra potenciálisan képesek lennének. Ráadásul azért is fontos lenne számukra a hozzáférés a bankszámlákhoz, mert (különösen a fejlődő országokból) sokan külföldre vándorolnak dolgozni, és szeretnének pénzt utalni az otthon maradt hozzátartozóiknak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak