Decembertől ismét eladhatók a korábban beragadt kriptotokenek a Revolut platformjain, miután a szolgáltató zöld utat kapott az uniós szabályozásnak megfelelő működéshez.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt javasolja, hogy az ügyfeleknek ne csak személyesen a pénzintézetnél, hanem internetbankon keresztül is lehessen nyilatkozniuk arról, melyik fizetési számlájuk esetében kérik biztosítani az ingyenes készpénzfelvételt. Rogán Antal az erről szóló, zárószavazás előtti módosító indítványát vasárnap nyújtotta be a parlamentnek.
Az előzetes napirend szerint az Országgyűlés hétfőn szavaz arról a fideszes javaslatról, amelynek értelmében jövő év február 1-jétől havonta kétszer lehet majd ingyenesen készpénzt felvenni a bankautomatákból, összesen 150 ezer forintot.
A törvényjavaslathoz október végén nyújtott be módosító indítványt a költségvetési bizottság, kezdeményezve, hogy a fogyasztóknak személyesen a banknál kelljen megtenniük - december 1-je és jövő január 20-a között - írásos nyilatkozatukat arról, melyik fizetési számlájuk esetében kérik biztosítani az ingyenes pénzfelvételt. A testület indoklása szerint ez minimalizálja annak lehetőségét, hogy az ügyfelek hibásan kitöltött nyilatkozatokat küldjenek a bankoknak.
Itt a változtatás!
Rogán Antal a vasárnap beterjesztett, zárószavazás előtti módosító javaslatában ezt azzal egészítené ki, hogy az ügyfelek internetbankon keresztül is megtehessék a fizetési számlát megjelölő nyilatkozatukat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A frakcióvezető indoklásában azt írta: a fogyasztók érdekét leginkább az szolgálja, ha az ingyenes készpénzfelvétel jogával a törvényjavaslat által lehetővé tett legrövidebb időn belül élni tudnak. Ehhez elengedhetetlen a helyesen kitöltött nyilatkozatok minél előbbi leadása - hangsúlyozta, majd hozzátette: a leghatékonyabban úgy küszöbölhető ki hibás vagy valótlan tartalmú nyilatkozatok leadása, ha a fogyasztók személyesen a banknál vagy a pénzintézet - biztonsági azonosítással ellátott - elektronikus szolgáltató rendszerén keresztül teszik meg nyilatkozatukat.
Ahogyan arra a Portfolio.hu is rámutatott korábban: az ingyenesség személyes kérvényezésének előírása próbára tette volna a bankok fiókhálózatát. December és január hónapban 90 százalékos részvételi arányt feltételezve a bankfiókok nyitvatartási óráiban átlagosan a normális terhelés felett 24,3 ezer ügyfelet kellene majd kiszolgálnia a bankok fiókhálózatának csak a nyilatkozatok miatt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








