1 °C Budapest

Melyik országban bányásszák a legtöbb aranyat?

MTI
2013. június 25. 13:33

Az arany árának tavaly októberben megkezdődött csökkenése ellenére Kína és Oroszország kitermelése az erős állami finanszírozási hátterüknek köszönhetően nőtt - közölte az aranybefektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel friss elemzése alapján.

A Conclude Zrt. elemzése szerint ezzel szemben a piaci alapokon működő Ausztrália, az Egyesült Államok és Dél-Afrika visszafogta az arany - az árcsökkenés miatt kevésbé gazdaságos - bányászatát. Az arany ára tavaly október óta esik, ennek során unciája (1 uncia=31,1035 gramm) péntek hajnalban két és fél éve nem látott alacsony szintre, 1268,70 dollárra esett, ami már csaknem 30 százalékkal marad el a hét és fél hónapja felállított 1803,50 dolláros csúcsától.

Az aranyár tavaly október óta tartó zuhanása ellenére Kína aranybányászata nő. Kína ez év május végéig 140,7 tonnát hozott a felszínre, 6,59 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - tette közzé a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium.

A növekedési ütem az első negyedév végéhez képest mérséklődött, hiszen március végén a kínai aranytermelés még 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Szakértők szerint azonban a kép csalóka, hiszen a Föld legnépesebb országa kisebb aranybányáinak teljesítménye nem jelenik meg a hivatalos kínai statisztikákban.


Az elemzés rámutat: Kína a világ legnagyobb aranytermelője, 2012-ben - amikor a világtermelés csúcsot döntött az ár miatt, addig soha nem látott mértéket, 2700 tonnát ért el, megdöntve ezzel a 2001. évi 2600 tonnás addigi rekordot - 360,96 tonnányi aranyat bányászott.

A legnagyobbak termelésének összehasonlítását megnehezíti, hogy nem ugyanazon időtávra szolgáltatnak adatot. A tavalyi 250 tonnás produktumával második Ausztrália aranytermeléséről közzétett legfrissebb adat például 2013 első negyedévi, eszerint a március végéig kibányászott 63,5 tonnás mennyiség 5 százalékkal volt kevesebb, mint 2012 utolsó három hónapjában.

A tavaly 230 tonnával harmadik legnagyobb aranytermelő Egyesült Államok is kevesebbet hozott felszínre az év első két hónapjában, a 34,8 tonnás teljesítmény közel 9 százalékkal maradt el a tavaly január-februáritól.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem kizárt, hogy a múlt évben 226 tonnát bányászó Oroszország az idén megelőzi az Egyesült Államokat, miután az idei első négy hónapban 8,3 százalékkal 49,1 tonnára nőtt az aranytermelése.

Ezzel szemben a tavaly 170 tonna aranyat felszínre hozó Dél-Afrika 8,1 százalékos termeléscsökkenéssel kezdte az évet.

Bányaipari szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy az aranybányászattal foglalkozó cégek az árcsökkenés hatására a jobb minőségű - ezáltal a piacon drágábban eladható - arany feltárására koncentrálhatnak. Ez éppen a fordítottja lenne a 12 éven át, tavaly októberig tartó tendenciának, amikor az ár növekedése miatt fokozódott a kevésbé jó minőségű arany bányászata - olvasható a Conclude elemzésében.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 19:56
A Media1 megtudta, hogy az ismert médiavállalkozó, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media G...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom