19 °C Budapest

Kezdhetnek félni a jövő nyugdíjasai?

Pénzcentrum
2013. május 20. 11:07

Egy felmérés szerint a nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje egyre égetőbb problémát jelent világszerte mind a döntéshozók, mind a munkáltatók, mind pedig a lakosság számára. A kilátásokat illetően a megkérdezettek változatlanul pesszimistának mutatkoznak. Többségben vannak azok is, akik azzal számolnak, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozniuk kell annak érdekében, hogy elérjék a kívánt jövedelmi szintet.

A nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje változatlanul globális probléma, és a vizsgált országokban tavalyhoz képest kissé romlott is az ezt tükröző index értéke - állapítja meg a 2013-as AEGON Nyugdíj-Felkészültségi Kutatás. Ezt jól alátámasztja, hogy azokban az országokban, ahol a kutatást már tavaly is elvégezték, kivétel nélkül csökkent a nyugdíjas évekre való felkészültséget tükröző index értéke.

A kilátásokat illetően a megkérdezettek változatlanul pesszimistának mutatkoznak. A válaszadók 64 százaléka szerint a jövő nyugdíjas generációjának sokkal nehezebb dolga lesz, mint a mostaninak, és csak 9 százalék számít arra, hogy a mostani nyugdíjasokéhoz képest javul majd a helyzet. Az átlagnál is rosszabb e téren a helyzet Magyarországon és Franciaországban: itt a válaszadók négyötöde vélekedett úgy, hogy a jövő generációinak nehezebb dolga lesz, és hazánkban mindössze két százalékot tesz ki azok aránya, akik a helyzet javulását várják.

Többségben vannak azok is, akik azzal számolnak, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozniuk kell annak érdekében, hogy elérjék a kívánt jövedelmi szintet. Az aktív évek kitolása ugyanakkor - bár kétségkívül egy jó választ jelent a problémára - sokszor ütközik akadályokba. A felmérés szerint a már nyugdíjas válaszadók fele hamarabb volt kénytelen visszavonulni a tervezettnél, jelentős részben egészségi állapota, illetve a munkaviszonyának megszüntetése miatt.

Komoly gondok vannak a nyugdíjjal kapcsolatos ismeretekkel is: a válaszadók 39 százaléka például nincsen tisztában azzal, hogy el tudja-e érni majd nyugdíjcéljait a jelenlegi megtakarítási szint mellett, és csak 9 százalék állítja magáról, hogy pénzügyi értelemben nagyon felkészültnek tekinti magát a nyugdíjas éveire. Szintén aggasztó, hogy a százból mindössze kilenc válaszadó rendelkezik számításokkal a nyugdíjas éveivel kapcsolatban, és ötödüknek van valamilyen terve arra az esetre, ha váratlanul kiesne a munkából.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 14:52
Egy szemetesedény mellől jelentette be Kessel Krisztina, hogy mától nem ő vezeti a Nyugati Fényt, ma...
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
Bankmonitor  |  2026. május 1. 08:42
A bankkártyás fizetés ma már az egyik legbiztonságosabb és legkényelmesebb módja az online vásárlásn...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem