Robban a nyugdíjbomba: újabb mutyit lepleztek le?

2013. április 22. 08:31

Csaknem másfél milliárd forintos kár érhette két ingatlanalap befektetőit - köztük az államot is -, miután hét magánnyugdíjpénztár vélhetőleg értéktelenné váló befektetési jegyeket adott át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak a 2011. évi nyugdíjreform keretében - írja a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentést tett az ügyben.

A Magyar Nemzet információja szerint a napokban zárult ellenőrzések során kiderült, hogy hét kassza attól a MAG Ingatlanbefektetési Alaptól, illetve a NAP Ingatlanfejlesztő Alaptól vásárolt befektetési jegyeket, amelyek alapkezelési tevékenységét 2011 augusztusáig a Macrogamma Zrt. látta el.

A Kehi vizsgálat feltárta, hogy a Macrogamma tisztségviselői nem a MAG, illetve a NAP javára vásároltak kedvező árú ingatlanokat - írja a lap. Ráadásul a magánkasszákhoz, illetve - az állami rendszerbe visszatérő tagok után - a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz került befektetési jegyek várhatóan értéktelenné válnak, mivel az érintett - és túlértékelt - ingatlanokra időközben jelzálogot jegyeztettek be - olvasható a Magyar Nemzetben.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. március 25. 18:48
Megszűnt egy legendás hazai horgászlap, a Sikeres Sporthorgász - értesült a Media1.
Holdblog  |  2025. március 25. 09:56
Ennek hatásait szenvedi hangosan nyögve a teljes Bajnokok Ligája sorozat is.
Kasza Elliott-tal  |  2025. március 22. 19:08
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100%...
Összkép  |  2025. március 21. 19:24
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatró...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 25. kedd
Irén, Írisz
13. hét
Március 25.
A gofri világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. március 25. 19:01
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33