Annak ellenére, hogy a bankok a válságot követően komoly erőfeszítéseket tettek az ügyfelek bizalmának visszahódítására, a fejlett piacok bankszektora jelentős bizalmi válságot tapasztalt meg. Nincs ez másként Magyarországon sem, ahol a hűség és az ügyfelek személyes kiszolgálása még sohasem volt ennyire hangsúlyos.
A "Új fogyasztói elvárások korszaka" című jelentéséhez az Ernst & Young globális szinten több mint húszezer lakossági banki ügyfél bevonásával készített felmérést, az ügyfelek banki kapcsolatait leginkább befolyásoló tényezőkről. A felmérés megállapította, hogy a bankokba vetett fogyasztói bizalom jelentősen csökkent: világviszonylatban a fogyasztók 44%-a válaszolta, hogy a bankokba vetett bizalma visszaesett az elmúlt 12 hónap során.
A bizalom szintje a válság által leginkább sújtott régiókban még ennél is szomorúbb képet mutat. Hazánkban a válaszadók 54%-a válaszolta azt, hogy fogyasztói bizalma a bankokkal szemben tovább csökkent az elmúlt évben.
Európán belül Nagy-Britanniában esett vissza a fogyasztói bizalom a legnagyobb mértékben (a válaszadók 63%-a), az Egyesült Államokban pedig az ügyfelek 55%-a bízik kevésbé a bankokban az egy évvel korábbi szinthez képest. Ennek ellenére, azokon a piacokon, amelyeket a válság jobb feltételek közepette ért el, a banki szektorba vetett bizalom tovább nőtt ugyanebben a vizsgált időszakban.
"A fejlett piacokon az ügyfelek pénzintézetekbe vetett bizalmát a gazdasági válság komolyan megnyírbálta; a kutatásra alapozott megállapításaink pedig továbbra is ingatag viszonyra utalnak. A fejlődő országokat a hitelválság és a recesszió kevésbé érintette, ezeken a piacokon tehát a bizalom is tartósabbnak bizonyult." - mondta Nagy István Ottó, az Ernst & Young Üzleti tanácsadási szolgáltatások üzletág partnere.
A felmérésben résztvevő válaszadók számos, a fogyasztói bizalomra negatívan ható problémát felvetettek. Az összesített adatok szerint az ügyfelek bizalmát a makrogazdasági tényezők ássák alá a leginkább (53%). A márkaerősség - amit a bizalomcsökkenés ugyancsak érintett - világszerte szintén az ügyfél-elégedettség egyik fontos tényezője. Arra a kérdésre, hogy a válaszadók mit tartanak fontosnak a sikeres banki kapcsolatokban, az intézmény arculata és jó hírneve a maximálisan adható 6 pontból átlagosan 4.5 pontot kapott. A megkérdezettek több mint fele kulcsfontosságúnak tartja az erős márka meglétét amikor pénzintézetet választ.
Az ügyfelek lemorzsolódása Európában a legszembetűnőbb, itt váltottak a legtöbben számlavezető bankot. Pénzintézeti szolgáltató váltása esetén az ügyfelek számára döntő tényező a minősége és az ár: a váltást tervezők 48%-a a szolgáltatás minősége miatt, 43% egyéb okok miatt tervezi a váltást. Ilyen egyéb indok lehet egy akciós ajánlat, a bankfiók közelsége és a bizalom hiánya is. A magyar ügyfelek 72%-a egyértelműen a banki költségeket jelölte meg a váltás indokának. Az ügyfelek egyre magasabb színvonalú és komplex szolgáltatások iránti igényével párhuzamosan nő az árérzékenység és a bizalmatlanság is.
Amennyire elégedettek az ügyfelek az internetes banki ügyintézéssel (83%), az ATM-ekkel (79%) és a bankfiókokkal (79%), a telefonos ügyfélszolgálatok rendre rosszabb minősítést kapnak (44%). Több bank is új eszközökkel kísérletezik, mint például a mobilbank, de valamennyi szolgáltatási területen - így a telefonos ügyfélszolgálatok és a bankfiókban nyújtott szolgáltatások terén is - folyamatosan növekvő igény érzékelhető a személyesebb kiszolgálás és a figyelmesség iránt.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nincs ez másként hazánkban sem, ahol az ügyfelek 45%-a a szolgáltatások minősége miatt hagyja el pénzintézetét. Érdekesség, hogy a magyar válaszadók 59%-a elégedett saját bankja szolgáltatásaival, ugyanakkor mindössze 4%-uk hajlandó befektetési tanácsokért vagy egyéb speciális banki tanácsadási szolgáltatásért fizetni.
A fejlett piacok bankszektora jelentős bizalmi válságot tapasztalt meg. A hűség és az ügyfelek személyes kiszolgálása még sohasem volt ennyire hangsúlyos.
"Az ügyfelek a hűségükért cserébe személyesebb kiszolgálást igényelnek. A jövő sikeres pénzintézetei az ügyfélközpontú, innovatív szolgáltatásokat nyújtó bankok lesznek. A siker kulcsa a márkamenedzsment, a személyre szabott szolgáltatások és a hatékony árazás lesz. Azok a lakossági bankok, amelyek mindhárom ismérvnek megfelelnek, sikeres jövő vár az igen szabályozott és állandóan változó globális pénzügyi szolgáltatási piacon." - összegezte Nagy István Ottó.
![Újabb csoport követeli a béremelést, megalázóan alacsony a fizetésük – bíróságon folytatódhat az ügy](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/09/1695204658-8IbcekLjK_sm.jpg)
Újabb csoport követeli a béremelést, megalázóan alacsony a fizetésük – bíróságon folytatódhat az ügy
Szorult helyzetben vannak az igazságügyi szakértők, hiszen a rendőrségi kirendelésekből élnek, ezért joggal félhetnek a reklamálás következményeitől.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)