Erős eredménytermelő képességről árulkodnak a K&H ma közzétett éves és negyedéves számai. A pénzintézet egyike annak a kis számú hazai banknak, melyek képesek voltak tavaly nyereségesen működni. A korábbi konzervatív céltartalékolásnak köszönhetően év végén nem keletkezett túl nagy összegben friss hitelezési vesztesége a banknak, ráadásul a vállalati hitelportfóliónak köszönhetően némileg a nem-teljesítő hiteleinek aránya is csökkent. A társaság mai sajtótájékoztatóján ugyanakkor közölték: folyatják a költségcsökkentést, nyolc bankfiókot bezárnak, a kereskedelmi ingatlanok piacán pedig továbbra sem hitelez a K&H.
2009-es eredményét csaknem megduplázva 27,2 milliárd forintos adózás utáni profittal zárta a 2010-es évet a K&H annak ellenére, hogy a banki oldalon 15, a biztosítói oldalon 1,3 milliárd forintnyi különadót fizetett. A bevételek emelkedése a magasabb kamat- és díjbevételeknek köszönhető - ismertette a bank tavalyi eredményeit Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. Az egy évvel korábbi 5,5%-ról 2010 végére 8,6%-ra nőtt a banknál a nem teljesítő hitelek aránya, a céltartalékok szintje azonban a várakozásoknak megfelelően alakult.

Mindez azt jelenti, hogy a negyedik negyedévet 11,2 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a K&H, az egyszeri tételektől eltekintve pedig 11,4 milliárd forint lett az eredmény, köszönhetően annak is, hogy a bankadót teljes egészében a harmadik negyedévben számolta el a társaság. A jó eredmény a csökkenő hitelezési céltartalék-képzésnek is betudható: az egy negyedévvel korábbi 14,1 milliárd forinttal szemben 2010 utolsó három hónapjában 5,3 milliárd forint céltartalékot képzett a bank.

A működési eredmény növekedésében a betéti marzsoknak volt elsődleges szerepük: a korábbi időszak negatív marzsa után alábbhagyott a verseny a betéti oldalon, és a társaság jó likviditásának (alacsony hitel/betét arányának) köszönhetően nőtt a banknál a betéti marzs. A nettó díjbevételek ennek köszönhetően 17,6%-kal nőttek éves szinten, a nettó díj- és jutalékbevételekre pedig a befektetési alapok kedvező jegyzési eredményei hatottak kedvezően.

A nem-teljesítő hitelek arányának növekedése megtorpant a banknál, sőt 8,7%-ról 8,6%-ra csökkent. A bank hitelállománya 2010 végén 1787, betétállománya pedig 1591 milliárd forint volt.
Az alacsonyabb új üzleti volumen és a továbbra is kedvezőtlen gazdasági környezete további költségcsökkentést és hatékonyságnövelést tervez a bank, s a három hónapja bejelentett létszámleépítés mellett a fiókhálózatot is racionalizálja: 243-ról 235 fiókra csökkenti a fiókhálózat nagyságát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ami a bank piaci részesedését illeti, a tőkevédett alapok területén áll legjobban a társasaság, hisz ebben a szegmensben 50%-ra emelkedett a részesedése, az alapkezelő által kezelt vagyon pedig tavaly 16%-kal nőtt. A bank lakossági hitelállománya egy év alatt 9,9%-kal növekedett, az árfolyamhatástól eltekintve azonban 6%-os csökkenés történt - ismertette Gombás Attila pénzügyi igazgató. Bár a forint alapú (piaci) lakáshitelek esetében 72%-os emelkedést látunk, ez nagyon alacsony bázisról történt. A hitelkereslet élénkülésének jeleit egyelőre a K&H- nál sem látják.

A K&H Biztosító nyeresége tavaly 0,7 milliárd forintra csökkent, a társaság ugyanis nagyon nehéz évet zárt - mondta Luc Cools, a biztosító vezérigazgatója. Az okok között az erős piaci versenyt, a magas kárigényt és a különadót említette. A nem-élet üzletágban 7%-kal csökkent a biztosító díjbevétele, ez egyrészt a kisebb összegű kgfb-szerződéseknek és a megnövekedett piaci versenynek tudható be. A K&H Biztosító számára rendkívül sikeres kgfb-kampányban 362 ezer új ügyfelet szerzett a biztosító. Az élet üzletágban erőteljes növekedést produkált a társaság, az új szerződésekből származó éves díjbevételét ugyanis 2,5-szeresére növelte a cég, köszönhetően elsősorban a rendszeres díjas termékeknek.

-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







