"Az év végéhez közeledve most már egyértelműen elmondható, hogy az idén indult tbsz beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen több tízezren éltek a lehetőséggel, és nyitottak tartós befektetési számlát. Emellett, részben a tbsz hangsúlyos kommunikációja miatt, részben pedig a magánnyugdíjpénztárakat érintő módosítások miatt a nyugdíj-előtakarékossági számla kedveltsége is jelentősen megugrott a hazai lakosság körében" - összegezte a tapasztalatokat Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Az elmúlt esztendő befektetési szempontból nagyon változatosan alakult, azonban ezen belül is különösen nagy figyelem irányult az idén debütáló tartós befektetetési számlára.

Zobor Zsuzsanna
"Azt hiszen nem csak mi magunk, de az egész befektetési szakma kíváncsian figyelte, hogyan alakul ennek az új, adózási szempontból igen kedvező megtakarítási lehetőségnek a sorsa. Mint ahogyan azt év közben többször is hangsúlyoztuk, a tbsz jelentősége abban rejlik, hogy a felhalmozási évet követő harmadik lekötési év után a fizetendő kamatadó már csak 10%, az ötödik év után pedig egyáltalán nem kell kamatadót fizetni, miközben a számlán tartott összeget tetszőlegesen lehet felhasználni befektetési eszközök - kötvények, részvények vagy befektetési jegyek - vásárlására. Az első év tapasztalatai azt mutatják, hogy az ügyfelek ezek közül a lehetőségek közül leginkább a befektetési alapokat részesítették előnyben, hiszen a tbsz értékpapír számlán elhelyezett megtakarítások döntő részét, mintegy 88%-át befektetési alapokban helyezték el. Ez természetesen nem véletlen, hiszen úgy véljük, a 3-5 évre elhelyezett megtakarításoknál így érhető el biztonságosan a legnagyobb hozam" - mondta el Zobor Zsuzsanna.
"Miközben az év során több ezer ügyfelünk helyezett el megtakarítást tartós befektetési számlán, azt tapasztaltuk, hogy a magánnyugdíjpénztárakat érintő változások, és ezzel összefüggésben az öngondoskodás egyre hangsúlyosabbá válásának hatására a másik, hosszú távú befektetésekhez ajánlott számlatípus, a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) is egyre népszerűbb lett: idén közel annyi megtakarítást helyeztek el nyesz számlán ügyfeleink, mint amennyit a nyesz indulása óta eltelt 4 év alatt. Mivel mind a tbsz, mind a nyesz a hosszú távú megtakarításról, és különösen a nyesz az öngondoskodásról szól, ezért örülünk annak, hogy a hazai háztartások megtakarításai elmozdultak ebbe az irányba. Sőt, azt várjuk, hogy az előttünk álló évben a hosszú távú megtakarítások még inkább előtérbe helyeződnek, amit mi magunk is támogatunk olyan formában, hogy már az idén sikerült olyan alapot indítanunk, amelynek kibocsátása és futamideje kifejezetten a tbsz-hez igazodik, ezt a trendet pedig a jövő évben is folytatni kívánjuk az új alapjaink bevezetésénél" - hangsúlyozta a szakértő.
Támogatott spórolás: így tehet félre a magyar 2011-ben
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








