21 °C Budapest

OTP-sek, figyelem! Nagyot újít a bank

2010. október 13. 16:58

Több mint négymillió ügyfelének nyújt komplex pénzügyi szolgáltatásokat az OTP Bank, amely piacvezető hitelintézetként eddig is folyamatosan követte és elemezte az ügyfélelvárásokat. Magyarországon az elsők között, idén ősztől már bizonyos szolgáltatások és termékek fejlesztésébe közvetlenül is bevonja a lakossági ügyfeleket. Ennek a közvetlen, ügyféligényeken alapuló, új fejlesztési folyamatnak köszönhetően alakította ki a bank az iPhone alkalmazását, mellyel a bank információs szolgáltatásait vehetik igénybe az iPhone tulajdonosok.

Az OTP Fórum Program, olyan fejlesztéseket fog össze, amelyeknél már a tervezési szakaszban interakció valósul meg. Ezeknél a projekteknél a lakossági igények, elvárások tehát már a kezdetektől meghatározzák a fejlesztési irányokat.


OTP Bank iPhone alkalmazás

"Az OTP Bank eddig is fontosnak tartotta, hogy folyamatosan lépést tartson a piaci változásokkal, valamint, hogy szolgáltatásai és innovatív fejlesztései az ügyfelek maximális elégedettségét szolgálják. Éppen ezért már a szolgáltatások korai fejlesztési fázisában kikérjük ügyfeleink véleményét, mely alapján még időben tudjuk a valós ügyféligényekre fókuszáltan irányítani a fejlesztéseinket." - hangsúlyozta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A program első, ebben a szellemben megvalósuló fejlesztése a magyar bankpiacon minden tekintetben újdonságnak számít: iPhone-ról is elérhetővé válnak bizonyos banki szolgáltatások, illetve a bankolást könnyítő praktikus információk.

"Több kutatás is bebizonyította, hogy a magyar piacon folyamatosan növekszik az úgynevezett okostelefonok felhasználóinak száma. Magyarország vezető bankjaként ezt, a fogyasztói szokásban érzékelhető változást figyelembe kellett vennünk. A magyar pénzintézetek közül elsőként, olyan szolgáltatás kifejlesztésére törekedtünk, amely egyszerre veszi figyelembe az iPhone adta egyedi technikai lehetőségeket, a helyváltoztatás szabadságát és az ügyfelek igényét az azonnali információk gyors és kényelmes elérésére." - indokolta az új fejlesztések szükségességét Forrai Péter, az OTP Elektronikus Banki Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.

Mivel a magyar bankpiacon ez az első iPhone-ra szabott alkalmazás, az OTP Bank a fejlesztéshez kapcsolódóan - az OTP Fórum Program keretében kutatást végzett az okostelefonok használóinak körében. A készüléket használók egyes, egyszerűséget és egyediséget erősítő igényei bekerültek a fejlesztések közé, a biztonsági, illetve adatkezelési szabályok keretei között.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"A fejlesztési folyamatba bevont felhasználók olyan igényeket is megfogalmaztak, amelyek megvalósításának informatikai vagy pénzpiaci szabályozási akadályai voltak. A megkérdezettek többségének elvárásait azonban részben vagy teljesen ki tudtuk elégíteni. Több fejlesztési kör van még előttünk. Például az iPhone felhasználók számára elérhető funkciókat az egyre növekvő számú Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefon felhasználók számára is elérhetővé kívánjuk tenni" - mondta Forrai Péter.

A további iPhone fejlesztésekhez az ügyfelek preferenciái mellett a bank szeretné megismerni a jövő műszaki szakembereinek véleményét is. Az OTP Fórum Program keretében ezért az OTP Bank a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen pályázatot hirdet az Informatikai kar hallgatói számára, akiktől a jövőbeni fejlesztések során megvalósítható ötletek, innovatív elképzelések érkezhetnek.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm