Bár a korábbi NFL-irányító, Michael Vick még 2015-ben befejezte aktív pályafutását, most kiderült, hogy a mai napig komoly bevétele származik az NFL-től.
Kvíz: Itt az Olimpiai világnap! Kisujjadban vannak az évszámok, helyszínek, nagy győzelmek? Lássuk!
1894. június 23-án Párizsban alapította meg Pierre de Coubertin báró és Dimítriosz Vikélasz Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy újjáélesszék az ókori görögországi olimpiai játékokat. Az alapítás emlékezetéül minden év június 23-án tartják 1987 óta az Olimpiai világnapot. Ebből az alkalomból a mai kvíz során olimpiákkal kapcsolatos kérdéssort állítottunk össze. Jól ismered az olimpiák történetét és emlékszel a legutóbbi magyar éremtáblázatra is? Teszteld a tudásod a Pénzcentrum kvízén!
Kvíz: Itt az Olimpiai világnap! Kisujjadban vannak az évszámok, helyszínek, nagy győzelmek? Lássuk!
1/10 kérdés
Azt a legtöbben tudják, hogy az első újkori olimpiát Athénban rendezték 1896-ban. De hol tartották a másodikat 1900-ban?
szintén Athénban
Rómában
Londonban
Párizsban
2/10 kérdés
Mit jelent az olimpia hármas jelszava magyarul, a Citius Altius Fortius?
A szerencse az erőseket segíti
Jöttünk, láttunk, győztünk
Szabadság, egyenlőség, testvériség
Gyorsabban, magasabbra, erősebben
3/10 kérdés
Azt már elárultuk, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1894-ben alakult. Mikor alakult a Magyar Olimpiai Bizottság?
1903
1895
1899
1912
4/10 kérdés
Mit jelképez az olimpiai ötkarika?
a görög mitólógia öt titánját jelképezik
az öt görög városállamot, amelyek részt vettek az ókori olimpiákon
azt az öt sportágat, amiben összemérték magukat a versenyzők az első újkori olimpián
az öt kontinenst
5/10 kérdés
Melyik sport mutatkozott be, volt először látható a 2024-es párizsi játékokon az alábbiak közül?
breaktánc
golf
gördeszkázás
BMX
6/10 kérdés
Ki jelenleg minden idők legeredményesebb olimpikonja?
Michael Phelps
Larisza Latinyina
Paavo Nurmi
Katie Ledecky
7/10 kérdés
Melyik sport területén szerezték a magyarok a legtöbb olimpiai érmet?
kajak-kenu
úszás
birkózás
vívás
8/10 kérdés
Ki a legeredményesebb - legtöbb aranyérmet szerző - magyar olimpikon?
Keleti Ágnes
Gerevich Aladár
Egerszegi Krisztina
Kozák Danuta
9/10 kérdés
Hol fogják rendezni a legközelebbi nyári olimpiát 2028-ban?
Los Angeles
Budapest
Brisbane
Hamburg
10/10 kérdés
Mennyi jutalmat fizetett 2024-ben a magyar állam egy olimpiai aranyéremért?
27 millió forint
15 millió forint
71 millió forint
55 millió forint
Címlapkép: Fortepan / Kieselbach Gyula
#olimpia
#sport
#párizs
#történelem
#sportolók
#aranyérem
#kvíz
#általános műveltségi kvíz
#sport kvíz
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá.
Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 20. 20:46

Pénzcentrum | 2026. július 20. 19:11

Agrárszektor | 2026. július 20. 19:27




