Tömegével engedték el a magyar dolgozók kezét: csak így menthetik meg az állásuk

Mikor vagy elégedettebb: ha a munka az munka és élesen elválik a magánélettől, vagy ha rugalmasan alakíthatod a napod, éppen amivel foglalkozni szeretnél? Az, hogy nálad merre billen a mérleg, megmutatja, hogy a "felosztó" vagy az "egyesítő" típusba tartozol-e. Kutatók két személyiségtípust különítettek el az alapján, hogy hol húzza meg az egyén a határokat a munka és a magánélet között.

Ez a két személyiség típus már a pandémia előtt is elkülöníthető volt, viszont az utóbbi home officeban eltöltött hónapokban sokkal nagyobb súllyal esett a latba, hogy a munkavállalók melyik csoportba sorolhatók. Hiszen rengetegen kényszerültek rá, hogy kitolják azokat a határokat, amelyeket normál esetben követtek a magánéletben ez pedig lelkileg is megterhelő volt: kimerültséget, kiégést eredményezett.

Sokan nem is tudták magukról melyik típusba sorolhatók egyéni preferenciáik alapján, mert eddig nem szembesültek olyan élethelyzettel, amely szembement volna a számukra kényelmes napi rutinnal. A pandiémiát viszont sokkal könnyebben vészelték át azok, akik tisztában voltak azzal, mi a számukra megfelelő felosztás.

Felosztók vs. egyesítők

A kutatók által felosztónak (segmenternek) nevezett személyiségtípusba tartozók éles határokat húznak a munka és magánélet között, miközben az egyesítő (integrator) típushoz tartozók sokkal rugalmasabbak. Ők azok akik elkezdik a munkát, aztán egy kis időt a családra szánnak, ház körüli teendőket végeznek, majd ezután ismét visszatérnek a munkaasztalhoz, és így tovább.

Természetesen vannak, aki a munka és magánélet összehangolását, vagy elkülönítését extrém módon csinálják, míg mások valahol a két véglet között helyezkednek el, nem mindenki egyformán rugalmas vagy szigorú a határok meghúzását illetően. 

A felosztókat onnan is fel lehet ismerni, hogy tárgyak szintjén is elkülönítik a személyes és munkahelyi tevékenységüket: külön kulcscsomó, határidőnapló, tollkészlet, stb. tartozik egyik és másik részéhez a mindennapjaiknak. Te is különválasztod a tárgyak szintjén is a munkát a magánélettől? Akkor valószínűleg a felosztó típushoz tartozol.

Mások a munkahelyi naptárukba is beírják a fodrászt, családi eseményeket, szülinapokat, nyaralást, és számukra az a kényelmes, ha egyben látnak minden teendőt, akkor is ha az egyik a munkájukkal, másik a magánéletükkel kapcsolatos. Egy egyesítő típusú embernek nem okoz gondot éjjel, lefekvés még munkával kapcsolatos emailekre válaszolni, sőt sokaknak nehéz ellenállni is, hogy ne vegyék fel a "fontos" telefonokat akár nyaralás alatt is.

Míg egy felosztó típusú ember viszont nagyon nehezen veszi rá magát, hogy a munkával foglalkozzon munkaidőn kívül. Míg az egyesítők sokszor nem tudják hol ér véget a munka és hol kezdődik a magánélet: az ő mindennapjaikban szorosan összefonódnak a párhuzamosan végzett feladatok, tevékenységek. Hogyha te is így érzed, minden bizonnyal közéjük tartozol.

Azok, akik ez alapján még mindig nem tudják eldönteni magukról, melyik tábort erősítik, érdemes megfigyelniük magukat 1-2 hétig: hogyan és mikor dolgoznak, mennyire folyik bele a magánéletük a munkaidőbe, vagy fordítva. Ezen túl pedig a saját érzéseiket azzal kapcsolatban, ha meg kell szakítaniuk a munkát valamilyen magánéleti teendő miatt, vagy munkaidőn túl kell dolgozniuk.

A pandémia előtt azonban sok munkavállalónak esélye sem volt kitapasztalni, hogy ő milyen típushoz tartozik, a rugalmatlan munkaidő vagy éppen a nagy flexibilitást igénylő munkaköre miatt. A home office alatt azonban sokan tapasztalhatták, hogy muszáj határokat húzniuk, hogy tudjanak haladni a munkájukkal, vagy épp ellenkezőleg: végre megtehették, hogy a munkát megszakítva megfőzzék az ebédet, levigyék sétálni a kutyát, kiugorjanak a postára.

Miért fontos, ki milyen típus?

Ahhoz, hogy valaki megfelelően tudjon teljesíteni, és ne menjenek a megváltozott munkakörülmények a magánélet vagy a munka rovására, fontos, hogy tudja magáról, neki mi a megfelelő, és aszerint alakítsa ki az új határokat a járvány után. Azoknak, akik extrém nehezen vették rá magukat a munkára, jelentősen csökkent a hatékonyságuk, vagy a kiégés határára jutottak a járvány alatt, érdemes elgondolkodniuk, kényelmes-e számukra a munka és magánélet összefonódása, vagy szétválasztása.

A vezetők is tapasztalhatták, hogy egyes munkavállalók simán vették az akadályokat, sőt jól is érezték magukat a megváltozott körülmények ellenére, míg mások egyre motiválatlanabbak lettek, és a kiégés felé sodródtak. Akár így, akár úgy alakult, érdemes megbeszélni a tapasztalatokat: elmondani a főnöknek, hogy mi okozott könnyebbséget és mi volt a legnehezebb.

Ugyanígy a visszatérésről is el kell beszélgetni, és arról is, érdemes-e valamin változtatni a pandémia alatt tapasztaltak alapján. Egy világjárvány okozta krízis alatt a cégek is megengedőbbek voltak a dolgozókkal, de jelen helyzetben már a legtöbb helyen ugyanúgy dolgoznak mint előtte: viszont annak tudatában, hogy lehetne másként is. Ezt a tudást pedig nem szabad elengedni, mintha meg sem történt volna, ha mást nem, legalább beszélni kell róla, milyen pozitív és negatív hozadéka lehet az egyén munkájára, magánéletére a jövőben.