14 °C Budapest

Tízezreket rúghatnak ki, ha bezárják a boltokat vasárnaponként

2014. október 31. 11:45

Ismét előkerült a boltok vasárnapi zárva tartásának témája: lapértesülések szerint a jövő héten tárgyal erről a kormány. Az időről-időre felbukkanó ötletet korábban már a miniszterelnök is elutasította - igaz, most lehetnek kivételezett áruházláncok. Az indoklás szerint vásárlás helyett inkább a családdal kellene tölteni a pihenőnapot - ez azonban komoly elbocsátásokkal járhat.

Egyértelműen a nagy alapterületű áruházaknak, hipermarketeknek fájhat a legjobban, ha valóban bevezetik a boltok vasárnapi zárva tartását. A javaslat - amit a Magyar Nemzet értesülései szerint - jövő héten tárgyalhat a kormány a 400 négyzetméteresnél kisebb alapterületű üzletekre nem, vagy csak részben vonatkozna.

A KDNP korábbi javaslatát újratárgyalva ugyanis elrendelnék az üzletek és bevásárlóközpontok vasárnapi és munkaszüneti napi zárva tartását az alábbi kivételekkel:

  • 400 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek,
  • trafikok, gyógyszertárak, benzinkutak, újságárusok és virágárusok,
  • termelői piacok árusító helyei, vásárok, pályaudvarok és repülőterek, valamint kórházak boltjai,
  • a pékáruboltok különszabályok alapján lehetnek nyitva, például vasárnap délig,

Egyéb szabályok vonatkoznának egy bizottság által kiválasztott, törvényben tételesen nem említett, "más típusú egységekre".

A korábbi elképzelések ezzel szemben arra vonatkoztak, hogy minden bolt (1-2 non-stop kisbolt, virágbolt, benzinkút kivételével) tartson zárva vasárnap.

De miért?

A lap úgy tudja, az indoklás szerint "mára megérett a helyzet arra, hogy számos nyugat-európai, például az osztrák vagy német mintát alapul véve hazánkban is törvény szabályozza a kereskedelmi elárusítóhelyek nyitva tartását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A törvényjavaslattal elő kívánják segíteni, hogy a vasárnap valóban az ország döntő többségének pihenőnap legyen.

Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre lehetőséget adó időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is.

Orbán Viktor miniszterelnök egyébként 2011-ben azzal zárta le a vitákat, hogy elmondta: nagyon szeretné, ha Magyarországon heti ötnapi munkából meg lehetne élni, de nem lehet.

Amint meg lehet majd élni heti önnapnyi munkából, akkor én is azok közé tartozom majd, akik támogatni fogják a vasárnapi zárva tartást. Addig azonban úgy érzem, erre nincsen lehetőségünk.

És mivel járhat mindez?

  • Ha valóban bevezetnék, hogy vasárnap zárva tartsanak az üzletek, az egyértelműen elbocsátásokkal járna. A korábbi becslések 10-15 ezres elbocsátásról szóltak (igaz, ezek a számítások azon alapultak, hogy minden bolt zárva tart vasárnap).
  • Az áruházláncoknál sok egyetemista, kismama is dolgozik, akik csak a hétvégi munkát tudják vállalni - így ezek a részmunkaidős állások is veszélybe kerülhetnek.
  • Piaci szereplők szerint a nem-élelmiszer kereskedelemmel foglalkozó üzletláncokat (például műszaki boltokat, barkácsáruházakat) is fájdalamasan érintheti a döntés. Ezeket a boltokat ugyanis előszeretettel látogatják a vevők a hétvégi napokon, mivel ilyenkor jobban ráérnek válogatni, eladói szaktanácsot kérni.
  • Egy 2011-es felmérés szerint 1,9 millió család vásárol vasárnap. A vasárnapi vásárlók által elköltött alkalmanként átlag 12 500-15 000 forint alapján a törvénytervezet által érintett éves forgalom is százmilliárdos nagyságrendű lehet.
  • A vásárlói szokásokra vonatkozóan az is elmondható, hogy általában a család több tagja együtt jár a boltokba, s a vasárnapi vásárlók 45 százaléka több mint egy órát tölt az üzletekben, így a vasárnapi vásárlás tulajdonképpen családi program. Az eredményekből az látszik, hogy a vasárnapi vásárlás stabil és meghatározó eleme a magyar fogyasztói magatartásnak

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem