Egyeseknek több tízezer forinttal is nőhet a nettó bére, a leggazdagabbak viszont új adó bevezetésével szembesülhetnek.
Nagy volt a verseny Claudiáért, egymásra licitáltak a tévék, végül mégis régi munkahelye mellett döntött a sztárműsorvezető. Ennek oka sem titok: onnan kapta messze a legjobb ajánlatot.
Liptai Claudia tavasszal bejelentette, hogy 17 év után elköszön a TV2-től, nem hosszabbítja meg a nyár végén lejáró szerződését, mert több időt szeretne tölteni kisfiával. A Blikk értesülései szerint viszont múlt hét pénteken aláírt egy új szerződést.
- mondta a lapnak Liptai menedzsmentje. Hozzátették,
Az ország egyik legismertebb műsorvezetője viszont nem csak anyagilag járt jól, hanem egy új, nagyszabású műsort is kapott. Ami viszont jelentős változás, hogy eddig a TV2 állományában volt Liptai, és havi fizetést kapott a televíziótól, most viszont csak erre a két produkcióra szerződött, azokért viszont sztárgázsit kap.
Sajtóértesülések szerint a csatornánál senki nem keres most annyira jól, mint Liptai. Korábban bulvárértesülések szerint a Tények műsorvezetői, Marsi Anikó és Gönczi Gábor több mint havi 2 millió forintot zsebel be. Ennek fényében Claudia vélhetően még 2 millió forintnál is többet keres majd.
Többszöröse az átlagnak
A többmilliós fizetés egy átlag magyarnak viszont csak álom, és bár folyamatosan emelkednek a bérek, ilyen magasságokat sosem fog elérni az átlag. Hazánkban jelenleg a bruttó minimálbér 127 500 forint, amelynek sokszorosát viheti majd haza minden hónapban Liptai. Ehhez képest a KSH adatai szerint a bruttó átlagkereset idén áprilisában 303 000 forint volt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Itt lehet sokat kaszálni
Bár az álláskeresési statisztikák szerint felsőfokú végzettséggel könnyebb elhelyezkedni, de az már nem feltétlenül mondható el, hogy a diplomával feltétlen magasabb fizetésre is számíthatunk majd. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy kifejezetten nehéz elhelyezkedni az általános jellegű, nem specifikus, azaz nem konkrét szakmát adó diplomákkal, mint például a bölcsész, médiatudományok, vagy kommunikációs végzettség. Tehát nemcsak sztárműsorvezetőként lehet nagyot kaszálni.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2015-ös statisztikái szerint hazánkban a legjobban keresők közé tartoznak a légforgalmi irányítók, a törvényhozók, a miniszterek, az államtitkárok, a tőzsde- és pénzügyi ügynökök, és a brókerek. A légforgalmi irányítóknak átlagosan bruttó 1,7 millió forint a fizetése, ami nettósítva havi 1,2 millió forint körüli összegre tehető.
Címlapkép: MTI
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








