A munkahely vonzerejét továbbra is elsősorban a versenyképes fizetés és juttatási csomag, a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés határozza meg.
Az év eleje, azon belül is főleg a január számít a teljesítményértékelések hagyományos időszakának - és nincs ez másként járványhelyzetben sem, talán csak a hangsúlyok tolódtak el. A forma változhat, azonban a tartalom állandó kell, hogy legyen még ilyen zavaros körülmények között is. Nem árt alaposan felkészülni erre a beszélgetésre, összeszedni, mi minden történt a 2020-ban.
Járványhelyzet ide vagy oda, az élet nem áll meg: és mivel az általános iskolák nagy részét sikerült nyitva tartani, a kisiskolások szülei is otthon tudtak maradni, így az őket foglalkoztató cégeknek, vállalatoknak sem kellett bezárniuk a kapuikat.Mindez azt jelenti, hogy folyamatos lehet a munkavégzés, és sor kerülhet az ilyenkor szokásos teljesítményértékelésekre is. A jelenlegi, stabilnak, vagy kiegyensúlyozottnak korántsem mondható munkaerőpiaci viszonyok között felértékelődnek azok a hr eszközök, melyek növelik, erősítik a munkavállalók elköteleződését, sőt, magabiztosságát és közérzetét is.
Január: az összegzés és a tervezés időszaka
A teljesítményértékelések szezonját éljük: az év eleje, a január a legtöbb helyen erről szól most. Ideális esetben a munkáltató és a munkavállaló évente egyszer közösen értékelik a mögöttük álló évet, és jó esetben új célokat és terveket fogalmaznak meg közösen. Ám koránt sem mindegy, miképp zajlanak ezek a beszélgetések, hiszen szárnyakat adhat, de akár el is veheti a dolgozó kedvét munkától, vagy adott esetben az egész cégtől.
A teljesítményértékelés mindkét fél elemi érdeke
A teljesítményértékelés egyike azoknak a rendszereknek, amely a legnagyobb hatással van egy szervezet kultúrájára. Menedzsment oldalról felületet ad az üzleti célok és elvárások kommunikációjára, kiemelkedő hatással bír a munkatársak motivációjára és elkötelezettségére. Értékes információval szolgál a karriertervezéshez, képzések fejlesztéséhez, illetve a bér és juttatás elemekhez is bemenetet nyújt.
A teljesítményértékelés munkavállalói oldalról is kiemelten fontos, hiszen az emberek többsége nem csupán azért jár be a munkahelyére, hogy csak ledolgozza a munkaidejét. Fontos számukra az egyéni eredményük, szeretnék érezni, hogy hozzájárulnak a vállalat üzleti sikeréhez.
Emellett az is lényeges, hogy azzal is tisztában legyenek, ha valamit kevésbé sikeresen teljesítettek, értsék annak az okát és a következményét, tudják, hogy hogyan tudnak a problémán változtatni - mondta el a Pénzcentrumnak Hári Péter, a CX-Ray ügyvezetője.
Arra a kérdésre, hogy miképp kellene megváltoznia a teljesítményértékelésnek a járvány árnyékában a szakember elmondta, hogy
A teljesítményértékelés gyakran a HR-nek okoz rengeteg plusz feladatot, sok adminisztrációval jár, számtalan táblázatban vezetve. Egy jó teljesítményértékelési eszköz szervezetdiagnosztikai és pszichológiai alapokon nyugszik, ám mégis könnyen átlátható, könnyen kezelhető. Rendszerszintű profi megoldást kínál, ami mind a HR-t, mind a vezetőket tehermentesíti, és segítségével munkavállalói profilokat hozhatunk létre minden munkatárs számára, ahol egy helyen egyéni és divíziós célokat vihetünk fel és értékelhetünk is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Készülj, jegyzetelj!
Munkavállalóként érdemes készülni ezekre beszélgetésekre, hiszen ez a tökéletes lehetőség, hogy láttassuk magunkat, az eredményeinket és a hozzáállásunkat. Érdemes ezeket összeírni, akár el is küldeni a vezetőnek, legyen tisztában azzal, mik a standard feladatok, ezeket elvégeztük-e, voltak-e extra dolgok? A teljesítmény értékelő megbeszélés egy olyan alkalom, ahol valóban meg tudjuk mutatni eredményeinket, hozzáállásunkat.
- ezt már Korcyl Kinga, vezetőfejlesztő, ACC business coach tanácsolta korábban. Tisztában kell lenni azzal ugyanis, hogy minél nagyobb a szervezet, annál kevésbé tudja a vezető, hogy az adott munkavállaló pontosan mit csinál, vannak olyan emberek, főleg az introvertáltak, akik kevésbé szeretik ezt megmutatni. Az is fontos, hogy legyünk tisztában a munkakörünkkel, és ha van ezzel kapcsolatban valami eltérés, akkor ez az a fórum, ahol ezt meg tudjuk beszélni a vezetővel. Például: Szükségem lenne ehhez egy képzésre, segíts nekem ebben. Örülnék, ha az alábbi feladatokat hivatalosan is megkapnám, vagy éppen leadhatnám...
Nagyon fontos, hogy a tények mentén kommunikáljunk, ha van valami problémánk. Ne személyeskedjünk, és ne mártsunk be senkit, és jó, ha van egy megoldási javaslat is. Ha a többieket is érinti ez, akkor érdemes őket előtte megkérdezni erről. Nagyon fontos, hogy a vezető ne érezze azt, hogy az ő, vagy a cég érdekei ellen hozok be valamit, nem panaszkodni akarok, hanem a cég érdekében akarok tenni valamit.
És a legfontosabb kérdés: hogyan vezessük elő a fizetési igényt?
Talán meglepő, de a szakemberek az javasolják, a fizetést ennek a beszélgetésnek a keretében nem javasolt megemlíteni, mert az elviszi a beszélgetést egy másik irányba, és kevésbé lesz hangsúlyos a fejlesztési és motivációs rész. Jelezzük az igényt, de ne itt kezeljük!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







