A munkát keresők átlagosan csaknem egy évig próbáltak elhelyezkedni, és jelentősen nőtt azok aránya is, akik már több mint egy éve keresnek állást.
Megszülettek a tanév zárásával kapcsolatos döntések - derül ki a kormány hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóból. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár bejelentette, hogy mivel a járványveszély érdemben csökkent, az óvodák és a bölcsődék vidéken május 25-től, a fővárosban június másodikától visszatérnek a normális működési rendhez.
Az intézményeknek igazolások nélkül is fogadni kell a gyermekeket, egy intézmény nyáron legfeljebb 2 hétre állhat le. A digitális tanrend jól működik, ezért a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad, a tanév hossza sem változik. Azonban június 2-től engedélyezik az iskolákban a tanulók és a pedagógusok oktatási célú találkozását. Kiscsoportos konzultációkat, illetve egyéni felkészítést tarthatnak, amennyiben annak célja az elmúlt hónapokban tanultak rendszerezése, megerősítése, az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatása.
Június másodikától megváltozik a gyermekfelügyelet rendje, már nem csak egyes kijelölt intézményekben, hanem valamennyi iskolában meg kell szervezni az adott intézménybe járó gyermekek felügyeletét. Külön feltételek és igazolások nélkül fogadni kell a gyermekeket és a tanulókat. Ezt a gyermekfelügyeleti rendet június 26-ig kell megszervezni és fenntartani.
A felügyeletben résztvevők számára június 2 és 15 között elsősorban felzárkóztató, a tanulásokat támogató tevékenységek szervezendőek, június 16 és 26 között már a következő tanévre való felkészítésre kerülhet sor, de intézményi hatáskörben napközis táborok is szervezhetőek az alapvető járványügyi szabályok betartása mellett. A nyári táborok kapcsán még zajlanak az egyeztetések, erről jövő héten ígért tájékoztatást Maruzsa Zoltán.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






