Ez a pozíció kifejezetten neked való, ha már értesz a SEO-hoz, vagy szeretnéd megtanulni a SEO-technikákat.
Első körben ezer embert terveznek foglalkoztatni a debreceni BMW-gyárban. A BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője elmondta, első sorban a régióból vennének fel embereket. Arról egyelőre nem közölt semmit, hogy mikor indulhat el a termelés az új autógyárban.
Interjút adott Salgó András, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője a Haonnak, a vezető elmondta, a gyárépítés a terveknek megfelelően halad, tavasszal kezdik a cölöpözést Debrecenben. Arra a kérdésre, hogy mikor készül el a gyár kitérő választ adott:
- mondta Salgó András, aki arról is beszélt, Debrecenben konkrétan BMW modelleket fognak gyártani, évente 150 ezer elkészült autóval számolnak. Egy szerelősoron belső égésű, plug-in hibrid vagy akár elektromos modellek is készülhetnek majd.
A vezető arról is beszélt, kezdésképpen ezer embert terveznek foglalkoztatni Debrecenben:
- jelentette ki Salgó András, majd hozzátette: elsősorban a régióra fókuszálnak, a régióból érkező munkavállalókra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- jegyezte meg.







