18 °C Budapest

Még mindig rettegünk a munkanélküliségtől, hiába jók a számok

2017. október 5. 12:30

Nagyot csökkent a munkanélküliség, az idei második negyedévben 196 ezer magyarnak nem volt állása. Úgy tűnik, nincs ok aggodalomra, egy friss felmérés szerint azonban a válaszadók jelentős része nem érzi biztonságban a munkahelyét.

A GKI júliusi lakossági felmérésében a megkérdezettek átlagosan 76 százaléka javulást vagy stagnálást, 24 százaléka pedig romlást (növekvő állástalanságot) várt a munkanélküliek számában a következő 1 évben. Mindeközben a KSH adatai szerint 2017 második negyedévében 196 ezer munkanélküli volt az országban és a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt (2013-ban még 10% feletti). Ezek az értékek a rendszerváltás óta a legjobb adatok, és ez alapján úgy tűnik, hogy nincs ok az aggodalomra. Mégis, a felmérés eredményei arra engednek következtetni, hogy hiába a javuló magyar foglalkoztatottsági mutatók, a válaszadók viszonylag jelentős része még mindig nem érzi biztonságban a munkahelyét.

1992 óta jellemzően a diplomások tartottak a legkevésbé, a legfeljebb 8 általánost végzettek pedig a leginkább a munkanélküliségtől, de igazából végig együtt mozognak az értékek. A félelem csökkenését az elmúlt években csökkentette a magyar gazdaság visszaesésének befejeződése, a közmunka elterjesztése, majd a külföldre kivándoroltak és a munkavállalók képzettségbeli problémái miatt kialakult munkaerőhiány, valamint az állami túlfoglalkoztatás.

A júliusi felmérésben - meglepő, és a korábbi trendtől feltehetőleg csak átmenetileg eltérő módon - a legfeljebb 8 általánost végzettek a legoptimistábbak ("csak" 21 százalékuk vár romlást). Az érettségivel rendelkezők körében az arány 23 százalék, a szakmunkás és diplomások között pedig rendre 26-26 százalék. Vagyis iskolai végzettség szerint közel azonos arányban félnek az elbocsátásoktól, ugyanakkor a képzettebbek most kissé jobban tartanak ettől.

Az életkor szerinti megoszlásban a 18 és 51 év közöttiek tartanak legkevésbé a munkanélküliségtől (22-23%), az 51 és 65 év közötti korosztály pedig a leginkább (27%), ami nem meglepő, hiszen az idősebbek nehezebben találnak munkát.

A megkérdezettek válasza munkaerő-piaci aktivitás szerinti bontásban nem meglepő módon a munkanélküliek körében lett a legrosszabb (33% számít további romlásra). A munkanélküliségből - főleg ha az tartós, képzetlenséggel és hátrányos regionális helyzettel kapcsolódik össze - valóban nehéz a kitörés. Az egyetemista/főiskolai hallgatók között ellenben messze a legjobbak a várakozások (9%). Ez feltehetően azért van így, mert azt látják, hogy sok álláslehetőség közül válogathatnak. Ugyanakkor, a felsőfokú végzettségűek nem feltétlenül a képzettségüknek megfelelő pozíciókban dolgoznak. Sőt, gyakran alacsonyabb keresettel is kell beérniük.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?