16 °C Budapest

Luxus-magánórák: így taníttatja gyerekét a rózsadombi elit

2017. február 10. 10:30

A családok nagyrésze egyet ért abban, hogy a gyermek oktatása minden pénzt megér, és aki a tudásba fektet, az megtérül. A magyar gyermekeknek nagyjából az 54 százaléka jár valamilyen különórára. A Pénzcentrum utánajárt, mennyit fizetnek a családok különórákra, és magántanároknak.

A tanulók 54 százaléka jár valamilyen különórára, ami azt jelenti, hogy sok esetben a 7-8 iskolai tanóra után még plusz elfoglaltsága is van, majd még otthon megírja a házi feladatot, felkészül a másnapi dolgozatokra. Tény, hogy egyre leterheltebbek a gyerekek, talán részben ez okozza azt is, hogy egyre hevesebb a vita: jelent annyi hasznot a különóra, mint amennyi energiát elvesz a gyerektől? Valóban szükség van rá?

Persze, ha nem megy a matek, és a kettest is csak sok verejték árán sikerül összekaparni, akkor valószínű, hogy szükség van korrepetálásra. Ha az egyetemi felvételi pontszámokért megy a harc, akkor egy középfokú nyelvvizsga is sokat jelent - amire persze fel kell készülni.

A héten azt nyilatkozta Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, hogy a szorgalmas diákok felének nincs esélye eljutni a középfokú nyelvvizsgáig a gimnáziumokban, mert erre nincs felkészülve a közoktatás. Sok esetben még az emelt óraszámban idegen nyelvet tanulóknak is szükségük van magántanárra a sikeres nyelvvizsgához. És akkor még csak a tanórákhoz kapcsolódó különórákról beszéltünk, a művészeti és sporttevékenységekről nem. A gyerekekre háruló teher mértékét persze az is befolyásolja, hogy ők maguk szeretnének különórára járni, vagy a szülői nyomás hatására "választanak" plusz elfoglaltságot.

Nem foglalunk állást a témában, hogy a különórák összességében hoznak-e akkora hasznot, mint amennyi energiát elvisznek a gyerekektől, ahogy abban sem, hogy az iskolai tanítás színvonala mennyiben befolyásolja a különórák fontosságát. Annak viszont utánajártunk, hogy a különórák mekkora terhet jelentenek a család pénztárcájának.

Évente több, mint 300 milliárd forintot költenek a magyar szülők gyermekeik különóráira a Magyar Szülők Országos Egyesülete számítása szerint, és a diákok 54 százaléka jár különórára.

A lehetőségeket és az árakat is nagyban befolyásolja, hogy a család az ország mely pontján él, és a lehetőségek terén természetesen az anyagi helyzetük is korlátokat szab.

Ötezres matekóra?

Ma egy tantárgyi különóra vidéki kis településen 1200, Budapesten 2000 forintnál kezdődik. Ez viszont az egyik legalacsonyabb ár, amit találtunk. Jellemzően ennél jóval többet kérnek a magántanárok egy óráért (ami változó, hogy 45, vagy 60 percet jelent). A felső határ szinte a csillagos ég, találtunk olyan pedagógusokat is, akik 4-6 ezer forintért tartanak egy órát. Jellemzően az egyetemisták azok, akik olcsóbban vállalják a tanítást.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A művészeti oktatás is intézményesült, számos zenei és művészeti iskola van országszerte. Azt, hogy mennyibe kerül egy félév az adott tanszakon, jellemzően az iskola fenntartója határozza meg. Összességében elmondható, hogy egyéni órák esetében (például zongora) 7-12 ezer forintba kerül egy félév. Ezen felül plusz költséget jelenthet a hangszerbérlés, ami szintén nagyon eltérő lehet iskolánként és területenként. Ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy nem lehet minden hangszert bérelni, például senkinek sem "adnak kölcsön" egy zongorát, és ha otthon nincs hangszer, amin a gyermek tudna gyakorolni, akkor azt szintén magántanárnál kell megoldani, ami újabb költséget jelent.

A művészeti iskolák csoportos óráira, mint például a képzőművészeti és táncos tanszakokra általában feleannyi a tandíj, mint az egyéni hangszeres órákra.

A fentiek viszont csak az iskolarendszerű művészeti foglalkozások. Nagyon sok táncstúdió működik az országban, ami szintén nagyon költséges lehet. Országos átlagot tekintve elmondható, hogy mondjuk egy versenytánc, vagy balett (verseny- és ruhaköltségek nélkül) havi szinten 8-15 ezer forintba kerülnek. Ha pedig a gyerek nagyon komolyan veszi a táncot (esetleg ez a karrierterve), versenyekre jár, plusz órákat vesz, az havi szinten 40-100 ezer forintot is jelenthet a családi kasszának.

A sport is nagyon gyakori plusz elfoglaltságot jelent a gyerekeknek, ennek a költsége viszont óriási mértékben függ attól, hogy milyen sportágat választ. Mert míg egy kicsi futball klub utánpótlásában havi 5-10 ezer forintot tesznek ki az edzések, addig a lovaglás, vívás, úszás például ennek a sokszorosa is lehet. Az összes választható sportlehetőséget lehetetlen végigvenni, így a költségesebb sportok közül emeljük ki például az úszást. Egy óráért átlagosan 1500-2000 forintot kér egy edző, és általában hetente kétszer minimum lemegy a gyerek az uszodába. Plusz az uszoda-bérlet, vagy jegy, ami szintén függ az adott intézménytől: 5, de van, ahol 20 ezer forint egy havi uszodabérlet gyermekeknek.

Összességében elmondható, hogy nagyon széles skálán mozog az az összeg, amennyit a szülők elköltenek a gyermekeik különóráira. Mert egy művészeti iskolás korongozás például félévente lehet, hogy csak ötezer forintba kerül a szülőnek, míg más egyetlen angol óráért kifizeti ezt az összeget egy magántanárnak. Azt viszont ki lehet jelenteni, hogy nincs felső határa annak, ki mennyit áldoz különórákra: a tehetősebb réteg luxus hobbikat is megengedhet a gyermekének, plusz a legjobb (és legdrágább) magántanárok korrepetálják - náluk százezrek mehetnek havonta különórákra.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm