A hivatalos kommunikáció szerint a rendőrség állományának feltöltöttsége közel százszázalékos.
Digitális oktatásra állnak át a Lauderben, csak a legkisebbek járhatnak be az iskolába. A fertőzések nagy része ahhoz a négy gyerekhez köthető, akik az iskolakezdés előtt osztálykiránduláson voltak, majd fertőzöttnek bizonyultak. Eddig 30 diáknál és tanárnál diagnosztizálták a vírust.
A Lauder Javne Iskola vezetősége saját hatáskörben úgy döntött, hogy az alsósokat és az óvodásokat leszámítva átállnak online oktatásra, miután négy nappal ezelőtt 30 diákról és tanárról derült ki, hogy fertőzöttek, tudta meg az eduline.hu.
Az iskola igazgatója Hornyi Gábor bejelentette, hogy az online oktatást hétfőn kezdik a felsősöknél és a gimnazistáknál, az alsósok és ovódások normál tanrendben járhatnak tovább az iskolába. Azt mondta, a fertőzések nagy része ahhoz a négy gyerekhez köthető, akik az iskolakezdés előtt osztálykiránduláson voltak, majd fertőzöttnek bizonyultak.
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








