JJ Gabriel ügye élesen rávilágít arra, hogy a pénz és a kiélezett verseny miként formálja át az utánpótlás-nevelés szabályait Angliában.
Pánik és zűrzavar tört ki a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok között, miután kiderült, hogy a kormánynak az új szabályozás szerint lehetősége van arra, hogy kiutasítsa azokat az uniós polgárokat, akik nem rendelkeznek teljeskörű egészségbiztosítással (CSI).
A britek unióból való kilépése már hosszú hónapok óta bizonytalanságban tartja a szigetországban élő uniós állampolgárokat. Időnként felröppen egy-egy hír, ami aggodalomra, vagy pánikra adhat okot. Jelenleg a brit kormány egy új szabályozása csapta ki a biztosítékot, miszerint lehetősége van az államnak arra, hogy kiutasítsa Nagy-Britanniából azokat az uniós állampolgárokat, akiknek nincs teljeskörű (CSI) egészségbiztosítása.
Egy jogász által megjelentetett tájékoztató szerint viszont nagyon ellentmondásos az intézkedés. Arra figyelmeztet, hogy azok az uniós polgárok, akiket az új rendelet szerint nem illet meg a tartózkodási jog, azok között vannak diákok, és brit polgárok házastársai is. A legtöbb uniós polgár jogosult az NHS (ami szintén egy egészségbiztosítási forma), ezért sokaknak nem volt a fontossági listájának a tetején, hogy azonnal kiterjessze a biztosítását.
KATTINTS! Tömegével menekülnek a magyar melósok Londonból
A hír kirobbanása óta pánik hullám söpört végig az uniós polgárokon az Egyesült Királyságban az Independent szerint. Nagyon sok ember írt és kommentálta a helyzetet, a cikket megosztotta egy Facebook csoport is, akik kampányolnak az intézkedés ellen. Itt sok diák kifejezte az aggodalmát, mivel nagyon sok egyetemista tanul Nagy-Britanniában, és nagyon sok brit állampolgárnak a házastársa olyan uniós polgár, aki nem dolgozik. Az új szabályozás szerint nagy a kockázata, hogy őket kiutasítják az országból.
- mondta a brit lapnak egy Skóciában élő német PhD hallgató.
"Számomra az is nagy kérdés, hogy a héten Svédországba utazom workshopra, és ha az egynapos utazásom után visszajövök az Egyesült Királyságba, akkor az bűncselekmény? Nagyon ijesztő a helyzet" - írta egy másik uniós polgár.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A jogász, akinek a tájékoztatására kirobbant a botrány, felesleges pánikkeltésnek nevezte a minisztériumi intézkedését. Szerinte az az egyik legnagyobb baj vele, hogy egy kalap alá veszi például a lengyel hajléktalant, és a brit bankigazgató francia feleségét, és nem tartja valószínűnek, hogy ezt az intézkedést tényleg használni fogják.
Pont ma délelőtt a magyarországi brit nagykövet is próbálta csitítani a kedélyeket. Ugyan nem a témában szólalt fel a nagykövet, de amit mondott ebben az esetben is nyugalomra adhat okot.
- emelte ki HE Iain Lindsay OBE, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete a "Portfolio - RICS Valuation and Investment 2017" konferencián. A nagykövet azt is leszögezte, hogy a szigetország továbbra elkötelezett a tőke és munkaerő szabad áramlása mellett, azt ezt szolgáló gazdasági és politikai szövetség kialakítása azonban az előttünk álló időszak kihívása.
- szögezte le a nagykövet.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






