A diákok között sok volt az összetűzés a különböző ruhadarabok miatt, a vezetőség nem tűrt tovább.
Kompetenciateszt alapján dőlhet el a jövőben, hogy az általános iskolás diákok hol folytathatják a tanulmányaikat - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet a birtokában levő szakképzési koncepcióra hivatkozva.
A lap szerint a dokumentum a tervezett intézkedések között említi egy pályaorientációs tanácsadással egybekötött képesség- és tudásmérés bevezetését, a megfelelő középiskola-típusba való bejutást pedig ennek teljesítéséhez kötnék. Hozzátették: a felmérést a hetedik évfolyam végén - kilencosztályos általános iskola bevezetése esetén pedig nyolcadikban - végeznék el.NEKED AJÁNLJUK
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Oktatás legolvasottabb
1
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 21:55

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 21:23

Agrárszektor | 2026. szeptember 23. 20:29



