13 °C Budapest

Felelőtlenség! Így betegítik meg a egymást a magyar irodisták

2018. december 6. 18:04

Az influenza tüneteit szinte mindenki ismeri: láz, fejfájás, orrfolyás, köhögés, levertség. A cseppfertőzéssel terjedő kórokozók levegőn át vagy érintkezés során megtámadhatják és legyengíthetik az egészséges szervezetet, azonban ezeknek a vírusos megbetegedéseknek egy része megelőzhető volna. Egy friss kutatásból kiderül, hogy az irodisták közel harmada betegen is bemegy dolgozni, az egy légtérben eltöltött nyolc óra pedig jelentősen növelheti a vírusfertőzések kockázatát. Előfordulhat, hogy egy munkavállaló csak a tünetek súlyosbodása után dönt úgy, hogy inkább otthon marad, de addigra már megfertőzte a munkatársait.


Sokan úgy hiszik, hogy megbetegedésüket a hideg időjárás okozza, pedig néhány tünetegyüttes mögött egy esetleges vírusfertőzés áll. Influenzaszezonban különösen érdemes odafigyelni a levegő tisztaságára, hiszen a kórokozók levegőn át is megtámadhatják az immunrendszert. Az Inspira kutatócég kétszáz 30 és 55 év közötti irodai dolgozót kérdezett meg a beltéri levegő minőségével foglalkozó AeraMax megbízásából. A felmérés azt mutatta, hogy

a válaszadók közel harmada (32,5%) jellemzően betegen is bemegy dolgozni, ha pedig az irodában nincs légtisztítás, akkor a levegőben terjedő vírusok könnyen tudnak terjedni.

A megkérdezettek közül minden harmadik munkavállaló évente körülbelül 4-7 napot hiányzik a munkából betegség miatt, a bevételkiesést pedig mind a munkavállaló, mind a munkáltató megérzi.

A tiszta levegő nemcsak a munkavállalók egészségére, hanem a teljesítményükre is hatással van. A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók döntő többsége (93%) egészségesebbnek tartja azt a munkahelyet, ahol működik légtisztítás, szintén magas azoknak az aránya (94%), akik úgy gondolják, hogy a tiszta irodai levegő támogathatja a hatékonyabb munkavégzést. Ez azonban szellőztetéssel nem megoldható, hiszen ezzel csak a kinti, mostanában különösen szennyezett levegő kerül a beltérbe, sőt ez a nyílászárók résein keresztül is bejut az épületekbe.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Éppen ezért érdemes a beltéri levegő állapotára is odafigyelni, akár egy-egy légtisztítót elhelyezni a helyiségekbe, hogy még inkább elkerüljük a megbetegedésekkel járó kellemetlenségeket. Ezek - a megbetegedések okozta költségekhez képest elenyésző beruházással járó - eszközök ugyanis képesek kiszűrni és eltávolítani a levegőben terjedő szennyező anyagok 99,97 százslékát, a pollent és más allergén anyagokat, poratkákat, gombaspórákat, háziállatok szőrét, sőt még a cigarettafüstöt is. A készülékek HEPA szűrője pedig a penész és a gombák ellen véd, egy ionizált mező segítségével hatékonyan távolítja el a levegőben terjedő bacilusokat, vírusokat, ami a téli időszakban hasznosnak bizonyul. A berendezések kiválasztásánál fontos szempont, hogy hol szeretnénk használni. Az irodákba, közös helyiségekbe a falra szerelhető professzionális változatokat ajánlják a szakértők, mert ezek általában hatékonyabban keringtetik a levegőt.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem