12 °C Budapest

Ezt ne felejtsd el elintézni a munkahelyeden minél hamarabb: elég sok pénz múlhat rajta

MTI
2021. január 17. 14:07

Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adókedvezményekről, így a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe veszik a munkavállalóknak járó adókedvezményeket - tájékoztatott Izer Norbert.

Az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek - tette hozzá a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Elmondta, hogy a Pénzügyminisztérium immár negyedik éve tart tájékoztatási akcióprogramot, amelynek eredményét mutatja: egyre többen veszik igénybe már év elejétől a nekik járó adókedvezményeket.

A januári bérszámfejtési, illetve nyilatkozat-átadási határidőt lekésve, a januári adókedvezmény összege legkorábban 2022-ben az szja-bevallásban kérhető vissza. Ám így az adóhivatal által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni, vagyis az időben leadott nyilatkozat nemcsak magasabb januári nettó bért, hanem kevesebb adminisztrációt is jelent - összegezte Izer Norbert.

A kormány több, az Európai Unióban is egyedülálló adókedvezményt biztosít a családoknak, a lakosságnak - emelte ki az államtitkár. Ilyen, nemzetközi szinten is példaértékű az első házasok kedvezménye, amely 24 hónapon keresztül havi ötezer forint adómegtakarítást jelent a házaspároknak. A családi kedvezménnyel pedig az egy gyermeket nevelőknél 10 ezer, a két gyermeket nevelőknél gyermekenként 20 ezer, a három vagy több gyermeket nevelőknél pedig gyermekenként 33 ezer forinttal több kerülhet havonta a családi kasszába. Januárban havi 8050 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít - sorolta az államtitkár.

Izer Norbert kitért a 2020. január 1-én debütált, a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezményére is, amelynek révén az érintettek mentesülnek a személyi jövedelemadó alól. Megjegyezte, hogy a koronavírus-válság ellenére jelentősen nőtt a kedvezményt igénybevevők száma: míg 2020 januárjában 38 ezer legalább négygyermekes anya élt a kedvezménnyel, addig novemberben már 46 ezer. A négy vagy több gyermeket nevelő anyák 11 hónap alatt összességében 17,6 milliárd forinttal többet vihettek haza.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az adóelőleg-nyilatkozatok kitöltését jelentősen megkönnyíti az adóhivatal alkalmazása, az úgynevezett ONYA. Az online nyomtatványkitöltő alkalmazással az adóelőleg-nyilatkozat online is kitölthető. A beérkezett nyilatkozatokat az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek, és mivel nincs szükség többek között nyomtatásra és irattárolásra sem, így nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös az ONYA használata, hanem a munkáltató adminisztrációs terheit is csökkenti.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm