9 °C Budapest

Ez a magyar oktatás igazi katasztrófája: nem a koronavírustól kell a legjobban tartani

2020. október 5. 14:02

Magyarországon brutális mértékben öregedik el a tanári szakma. Míg 2014-ben alig több mint 2 ezer 60-65 éves tanár dolgozott hazánkban, addig 2018-ra a számuk már meghaladta a 10 ezret is. Ezzel az összesített EU-s lista 9. legidősebb állományával rendelkezünk, előzve az EU-átlagot. A Nemzetközi Tanárnap alkalmából készült kiadványból ezen felül kiolvasható az is, hogy hazánkban 10 tanárból 8 nő, amivel az 7. legnagyobb nemi különbségét felmutató országa lettünk, igaz a nők minden tagállamban többen képviselik a szakmát, mint a férfiak.

2018-ban az EU-ban 5,2 millió tanár végezte munkáját a közoktatásban, és egyetemeken - mutat rá a Nemzetközi Tanárnap alkalmából az Eurostat. Az 5,2 millió főállású tanár túlnyomó többsége, 72 százalékuk nő volt, nincs is olyan ország az unióban, ahol több férfi tanítna, mint nő. 

A legkevesebben arányait tekintve a férfiak e szakmában Lettországban, Litvániában, Bulgáriában, Észtországban és Szlovéniában vannak. Mindegyik országban kevesebb, mint 20 százalékos a részarányuk, ami azt jelenti, hogy ezekben az államokban 10 tanárból legalább 8 nő.

A listán ettől az óriási nembeli különbségtől Magyarország sincs messze, sőt, hazánkban a 7. legnagyobb a nemek közötti különbség a tanárok között az EU-ban. Nevezetesen az összes tanár

79 százaléka nő Magyarországon, tehát 10-ből csaknem 8 szakmabeli.

A magyarokhoz hasonló nagy különbséget mértek még Szlovákiában, Olaszországban, Csehországban, Lengyelországban és Romániában is. De persze vannak olyan országok is, ahol ennyire azért nincs felborulva a nemek aránya az iskolákban. Dániában például, akik ezen a téren a legkiegyensúlyozottabbak az EU-ban, a tanárok csupán alig több mint 60 százaléka nő, de a 70 százalékos részesedést nem érik el a nők Luxembourgban, Spanyolországban, Görögországban és Franciaországban sem. 

Elöregedik a szakma

Ha ez egész EU-t vizsgáljuk, kiderül, hogy a tanárok átlagosan majd 40 százaléka 50 év fölötti. Ennél azonban 11 országban rosszabb a helyzet, és ez sajnos Magyarországon is így van. Hazánkban akárcsak Ausztriában a tanárok majdnem 45 százaléka 50 év fölötti, azaz csaknem minden második tanár túl van ezen a koron. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor a következőképpen fest a magyar tanárok korösszetétele 50 év fölött. 114 369 tanárból 

  • 19 774 volt 50-55 év között,
  • 19 089 volt 55-60 év között, 
  • 10 443 volt 60-65 év között,
  • valamint 547-en 65 év felett dolgoztak a szakmában. 

Mindez az is jelenti, hogy a legfrissebb összehasonlító, 2018-as adatok szerint a 114 369 tanárból 30 079 tanár 55 évesnél idősebb volt, ami az összes szakmabeli 26 százaléka, azaz négyből 1 magyar tanár tartozik ide.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Érdemes azonban ezeket a számokat összevetni 2014-es adatsorokkal, amikor is 113 629 tanár közül mindössze 21 209 volt 55 évnél idősebb, ez akkor az összes tanár 19 százaléka volt. Négy év leforgása alatt tehát

7 százalékkal több lett az 55 évesnél idősebb tanárok aránya Magyarországon.

Ennél is durvább képet fest azonban hazánkban, ha négy éves távlatban megnézzük mennyivel több tanár lett a 60-65 éves korosztályban. A számok egészen megdöbbentőek,

2014-2018 között a 60-65 éves korosztályba tartozó tanárok száma meg 4,5-szereződött.

Ez pedig azt jelenti, hogy csaknem 5-ször annyi pedagógus dolgozott úgy, hogy 60-65 éves volt 2018-ban, mint 2014-ben. Ez pedig most a koronavírus-járvány második hullámában is kiemelten súlyos problémákat okozhat majd, hiszen ez az életkor már abszolút veszélyezettnek számít a vírusfertőzés szempontjából. 

Másfelől azonban vírus sem kell ahhoz, hogy a fejekben kigyulladjanak a vészvillogók, ugyanis a magyar tanári szakma, ahogy azt szakértők, illetve intézményvezetők is folyamatosan hangsúlyozzák, igencsak elöregedőben van. A szakmából kifelé tartó pedagógusokat pedig nagyon nehéz lesz pótolni, főleg ekkora mennyiségben. Hiszen ha belegondolunk a 2018-ban több mint 10 000  60-65 év közötti tanár legkésőbb 2023-al bezárólag nyugdíjas korúvá válik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem