A döntés elsősorban a működési struktúra átalakításához, valamint az üzleti folyamatok racionalizálásához kapcsolódik.
Nincs mese, a koronavírus-járvány diákmunka szektorra is hatással volt, piaci körképünk szerint azonban mostanra már némileg normalizálódott a helyzet. A Pénzcentrum néhány nagyobb iskolaszövetkezet adatbázisában csekkolta, mi a helyzet a gyorséttermi pozícióknál.
Mint arról a Pénzcentrumon beszámoltunk, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai a diákmunka szektort is érintik. Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet cégvezetője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, "azok a vállalatok, amelyek kitettek a gazdasági problémáknak, kevesebb lehetőséget tudnak a diákoknak biztosítani- ami lényegében azt jelenti, hogy kevesebb helyen tudnak a diákok elhelyezkedni."
A munkák száma bár kevesebb, de a kijárási korlátozás eltörlése óta egyértelműen érződik, hogy fokozatosa ugyan, de egyre nagyobb számban hirdetik meg, a nyáron hagyományosan diákokra építő cégek, a betöltésre váró pozíciókat. Egyre több hirdetést találni az áruházaknál, és a logisztikai igények is már-már a reneszánszukat élik, és természetesen a gyorséttermi pozíciókra is folyamatos a toborzás.
Annak kapcsán, hogy a válság a bérekben tükröződni fog-e, a szakértők korábban egyetértettek: azoknál, akiknek sikerül munkát találniuk, nem történt idén visszaesés a bérszintekben. Itt érdemes megjegyezni, hogy a törvény szerint diákokat 15 éves kortól lehet foglalkoztatni,és bérük nem lehet alacsonyabb, mint a minimálbér, azaz órabérben bruttó 960 forint. Hogy ehhez képest most mi is a trend, azt a Pénzcentrum néhány nagyobb iskolaszövetkezet adatbázisában csekkolta, kifejezetten a gyorséttermi pozíciókat górcső alá véve.
Nos, a két nagy étteremlánc, a McDonald's és a KFC több nyitott pozícióval van fent a Meló-Diák, a Mind-Diák, illetve a Fürge Diák iskolaszövetkezetek honlapján. A KFC-nél például akad komolyabb, "Junior Műszakvezető" pozíció is Budaörsön, amelyért 1980 forintot fizetnek óránként, de egy mezei éttermi dolgozó is megkaphat a fővárosban óránként 1690 forintot, már ha hajlandó 18 óra után munkába állni. Érdekesség, de a KFC vidéki éttermeinél ennél szűkebb a keret, a miskolci egységben például csak a minimumot, azaz óránként 960 forintot fizetnek az éttermi dolgozóknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezzel szemben a Meki kecskeméti egységében 1100 forintot vihetnek haza az éttermi dolgozók, este 6 és reggel 6között pedig 1430 forintot fizetnek óránként. Bábolnán pedig 1250 forintos órabérről 1625 forintra ugrik fel a 6 utáni órabér, míg Mosonmagyaróváron az 1800 Ft/órás alapbér 2340 forintra emelkedik a 30 százalékos esti/éjszakai pótlékkal. Ez nem is olyan rossz; csak összehasonlításként, a gödöllői DM-ben 1296 Ft/óra + pótlékokért kasszázhatnak a diákok, míg a Novartis HR gyakornoki programjában 1300 forintot kereshet óránként egy HR-gyakornok.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







