2018. július 18. szerda Frigyes

Ennyire tartja fontosnak a melósok egészségét a Lidl és a Praktiker


Reakcióként a közegészségügy állapotára, ma egyre inkább felértékelődik a "company care" fogalomköre Magyarországon. Ezt szem előtt tartva kérdeztük az elmúlt hónapokban az ismertebb piaci szakértőket a vállalati felelősségvállalás fontosságáról; illetve arra is kíváncsiak voltunk, mit tesznek a dolgozók egészségének megőrzéséért, illetve fejlesztéséért a nagyobb hazai munkáltatók.

Reakcióként a közegészségügy állapotára, ma egyre inkább felértékelődik a "company care" fogalomköre Magyarországon. Trendszerű változásról egyelőre aligha beszélhetünk - legalábbis ez derül ki a Pénzcentrum HR vezetőkkel készített interjúsorozatából -, de egyre több cégnél kerül előtérbe a munkatársak egészségének megőrzése, fejlesztése. Annak ellenére, hogy az egészségfejlesztés a legtöbb kutatás szerint megtérülő befektetés, felmérések is igazolják, hogy a hazai munkáltatók még mindig plusz kiadásnak vagy ami még rosszabb, jutalomnak gondolják a dolgozók egészségének, aktívabb életmódjának támogatását.

A legújabb nemzetközi trendek elsőre ugyan rendkívül költségesnek tűnnek - ezekről "Kevesek kiváltsága: itt gyógyulhatnak a legszerencsésebb magyarok" c. cikkünben írtunk -, de az alkalmazottak egészségének megőrzése végső soron inkább hozza a pénzt, mint viszi. Mindezt szem előtt tartva kérdeztük az elmúlt hónapokban az ismertebb piaci szakértőket a "company care" fogalomkörének fontosságáról; illetve arra is kíváncsiak voltunk, mit tesznek a dolgozók egészségének megőrzéséért, illetve fejlesztéséért a nagyobb hazai munkáltatók. Az alábbiakban a Pénzcentrum HRcentrum rovatának interjúiból szemezgettünk.

Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft.

"Tény, hogy eltérő kultúrájú cégek vannak jelen Magyarországon, kezdve a Távol-Kelettől a német vagy más európai cégekig. Nyilvánvalóan mindenhol más hagyományokkal működik a munkavállalókhoz való viszony, illetve a számukra kínált csomagok. Másrészt nagyon fontos az, hogy amíg egy cég egyedül küzd azért, hogy a munkavállalóknak megfelelő csomagot biztosítson, addig sok esetben előre nem tervezett költséghányadok jelennek meg a büdzsében, ami nyilván rontja a produktivitást" - vélekedett a Pénzcentrum HRcentrum rovatának adott interjújában a Trenkwalder régióvezetője.

Amennyiben egy iparterületen belül a cégek képesek összefogva, egyfajta klaszterbe tömörülve végrehajtani fejlesztéseket, úgy ezeknek a csomagoknak a költségei sok esetben megoszlanak. Így sokkal egyszerűbben lehet végrehajtani komolyabb bér vagy cafeteria vagy egyéb javadalmazási fejlesztéseket is. Ezáltal könnyebben meg is lehetne tartani a fiatalokat, hiszen egy klaszterbe tömörült részben lehet kutatás-fejlesztést végrehajtani, oktatást szervezni, pluszinfrastruktúrákat kiépíteni, így magasabb egészségügyi ellátási színvonalat biztosítani. Mindez sokkal hívogatóbb tud lenni a fiatalok számára.

- tette hozzá Nógrádi József.

Workania, Fizetések.hu

A bérelemzésünkből az derül ki, hogy a magyarországi munkaadók 25 százaléka semmilyen juttatást nem ad a béren kívül. A company care, az egészségbiztosítási juttatások a középmezőnyben szerepelnek, a munkaadók 9 százaléka ad ilyen juttatást. Ez még mindig inkább a multik eszköze a munkavállalók motiválására, mintsem a kkv-knak - mondta el a Pénzcentrum HRcentrum rovatának adott interjújában a Workania country menedzsere, aki szerint ez mindenképp egy érdekes trend lesz a jövőben, és egyre inkább felértékelődik majd ez a juttatási forma.

Szerintem ez a téma még nem annyira van jelen a közbeszédben, hogy ezzel foglalkozzanak, még mindig ott tartunk, hogy inkább hazaküldjük a dolgozót, ha lebetegszik, inkább home office-t adok neki, mint hogy hozzájáruljak a kezeléséhez

- fogallmazott Motesicky Tamás.

Praktiker

"Ez is olyan terület, amit fel kell térképeznünk, újra kell gondolnunk. A jogszabály által előírt, kétévente esedékes munka-alkalmassági vizsgálatot az átlagnál komolyabban vesszük, és évente kérjük a szolgáltatót, hogy vizsgálja meg a kollégáinkat" - mondta a Pénzcentrum HRcentrum rovatának adott interjújában a Praktiker HR vezetője.

Tudjuk, hogy ebben van még potenciál. Nagyon komoly energiát fordítunk a munkabiztonságra, de hogy ebben pontosan hogyan lehet még továbbfejlődni, az még az elkövetkezendő hónapok feladata.

- fogalmazott Márton Katalin.

Grundfos Magyarország Gyártó Kft.

Magyarországon rendkívül magas a hiányzási arány, és ezen a trenden nálunk is van még mit javítani. Friss elemzéseink szerint 94,6 százalék a dolgozók elérhetősége. Azt tapasztaltuk, hogy a közegészségügy helyzete miatt sok dolgozónk akkor sem ment el orvoshoz, ha már komolyabb volt a baj

- szögezte le a Grundfos HR vezetője. Hozzátette: "Az új egészségbiztosítási csomagunk bevezetésekor kitűztünk magunk elé egy célt, ezzel a befektetéssel azt szeretnénk elérni, ha minimum fél, de jó esetben egy százalékkal növekedne a dolgozók jelenléte. Egyelőre nagyon jók a visszajelzések; a fizikai munkák jellege miatt sokan dicsérik például a csomag részeként igénybe vehető, 10 alkalmas gyógytorna lehetőségét."

Azt gondoljuk, ez egy nagyon jó befektetés, rövidtávon érezteti majd hatását az óradíjaknál, illetve a termelékenységünknél is. A közeljövőben pedig szűrésekkel is bővíteni fogjuk az egészségbiztosítási csomagot

- szögezte le Urbán Anita.

Lidl Magyarország

"A felelős gondolkodás hívta életre három évvel ezelőtt a Lidl egészségprogramját, amely tartalmaz egészségbiztosítást, illetve életbiztosítást is. Az egészségbiztosítás keretében minden kollégánk 96 ezer forintos éves keretösszegben vehet igénybe különböző szolgáltatásokat: magánklinikai ellátások, ambuláns beavatkozások, kisebb műtétek is benne foglaltatnak a csomagban. A program prevenciós résszel is rendelkezik, egy évben egyszer mindenki számára teljes körű menedzserszűrést biztosítunk" - sorolta a lehetőségeket a Lidl Magyarország HR ügyvezetője.

Sokszor halljuk, hogy az emberek Magyarországon amiatt nem vesznek részt a szűrővizsgálatokon, mert az jelentős költséggel és időráfordítással járna. Erre azt a megoldást nyújtja a vállalat, hogy egy mobil szűrő egység felkeresi minden telephelyünket, ellátogat az üzletekhez, a raktárakba és az irodákhoz is, így munkavállalóink munkaidőben tudják elvégezni az összes szűrést

- fogalmazott a Pénzcentrum HRcentrum rovatának adott interjújában Dulin Judit. A szakember hozátette, hogy a felelős hozzáállás a Lidl versenyképességéhez is hozzájárul. Mint mondta, a program indulás óta nagy számban kaptak pozitív visszajelzéseket a munkavállalók részéről, amely a fluktuáció csökkenésében is egyértelműen megmutatkozik.

MKB Bank

Az MKB ebből a szempontból is különleges helyzetben van, hiszen stratégia partnerünk az MKB Nyugdíjpénztár és az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár" - vélekedett az MKB Bank Humánerőforrás ügyvezető igazgatója. Dobi Kitti a lehetőségeket sorolva elmondta:

Minden munkavállalónk részesül rendszeres egészségpénztári és nyugdíjpénztári juttatásban. Ezen felül részesülhetnek munkavállalóink olyan egészségbiztosításban, amely például a képalkotó diagnosztika, egynapos sebészet és 35 kiemelt kockázatú betegség terén nyújt jelentős és gyors támogatást. Rendszeresen tartunk szűrű programokat és egészségügyi előadásokat. És, hogy ne csak a betegségekről beszéljünk: az MKB Sportegyesület 16 szakosztályban működik, több mint 600 aktív taggal.

 

JÓL JÖNNE 1,5 MILLIÓ FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 1,5 millió forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a K&H Bank nyújtja, náluk 30 050 forintos törlesztőt ígér a 8,46%-os THM. De nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata sem, ahol 30 327 forintos törlesztővel számolhatunk havonta. Emellett érdemes még megemlíteni a Raiffeisen Bank, az ERSTE Bank, valamint a Budapest Bank konstrukcióit is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2018. 07. 18. 09:01
Off shore kizáró ok igazolása a közbeszerzési eljárásokban

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. §-a tartalmazza...

laskainelli
2018. 07. 17. 16:07
5 dolog, hogy pozitívan induljon a napod

Vannak, akik a legéberebb, aktívabb időszakuknak a reggelt nevezik meg, sokan pedig az esti órákra...

hrdoktor
2018. 07. 16. 07:43
Sikeres emberek titka I.: A pszichológiai tőke

Gárdonyi idejében még nem létezett a pozitív pszichológia tudománya, mégis, az egyik leghíresebb...

jobangel
2018. 07. 16. 06:00
Miért nem sikerült az állásváltás?

Az állásváltás alapvetően két okra vezethető vissza: az egyik, amikor évek alatt annyit változott...

legacykft
2018. 07. 13. 09:00
Tévhitek a belső coachokkal kapcsolatban

Szeretjük túlmisztifikálni azokat a dolgokat, amelyekről keveset tudunk. Így van ez, emberek vagyunk....

hellokarrierista
2018. 07. 12. 05:56
10 ötlet karrier bakancslistához

El camino? El camino egyedül? Tetoválás? Koalamaci simogatás? Real meccs élőben? Írni egy sci-fi...

hrbonbon
2018. 07. 04. 13:43
Beszédből verseny?

Miért ne? Hiszen az egy dolog, hogy van egy üzenetünk, azt át is kell adni. Hatékonyan. De hogyan...

NÉPSZERŰ
FRISS

Spar

07.19-07.25
Országos

Interspar

07.19-07.25
Országos

Lidl

07.19-07.25
Országos

Aldi

07.19-07.25
Országos

Interspar

07.12-07.18
Országos

Spar

07.12-07.18
Országos

Lidl

07.12-07.18
Országos

Aldi

07.12-07.18
Országos