13 °C Budapest

Éledezik a munkaerőpiac: egyre több az álláshirdetés, vannak csúcsfizetések is

2020. július 27. 12:06

A járványhelyzet első heteiben rengeteg ember veszítette el a munkáját, és megtorpant a toborzás, leszámítva az ételfutár és bolti eladó pozíciókat: rájuk akkor nagy szükség volt. Az elmúlt napok adataiból azonban az derül ki, koronavírus-válság mélypontjához képest nőtt a foglalkoztatottak száma. És persze egyre több az álláshirdetés.

Ahogy beköszöntött a járvány, szinte egyik pillanatról a másikra leállt a toborzás, a cégek felfüggesztették az éppen futó kampányaikat. Az élet azonban ha lassan is, de újraindult, és ugyan az álláskeresők száma még több mint 100 ezerrel haladja meg a válság előtti szintet, ma már valamivel jobb a helyzet. 

Júniusban 4 millió 457 ezer magyar dolgozott, vagyis egy hónap alatt 60 ezerrel, a koronavírus-válság mélypontjához képest pedig 90 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma - derült ki a KSH honlapján megjelent foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokból. Ez azt mutatja elemzők szerint, hogy a hazai gazdaságban munkahelyek tízezrei jöhettek létre az utóbbi hetekben, hónapokban. A hivatal értékelése szerint az áprilisi mélypont óta nő a foglalkoztatottak száma, júniusban már többen dolgoztak, mint márciusban,

Már van munka

Az álláshirdetések között szemezgetve is azt tapasztalhatjuk, hogy bőven több a lehetőség, mint áprilisban, májusban: már nem csak ételfutárokat és bolti eladókat keresnek, beindultak a szezonális munkák, és egyre több lehetőség van itthon is elhelyezkedni.

A Workania oldalán összesen 2200 állásajánlat közül leht választani, és igaz hogy ezek egyharmada a fővárosi pozíció, azért vidéken sem reménytelen a helyzet.

 

Komárom-Esztergomban, Baranyában és Pest megyében is vvan lehetőség bőven, és még Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is találni összesen 107 nyitott pozíciót - és ez csak egyetlen állásportál.

Érdekes lehet azt is megvizsgálni, hogy miképp oszlanak meg kategória szerint a meghirdetett pozíciók. A Profession.hu-n például összesen 41 vendéglátáshoz, turizmushoz kapcsolódó állás van, keresnek gyorséttermi dolgozókat, szakácsokat, pincéreket, recepcióst, üzletvezetőt. Adminisztratív, irodai állásból lényegesen többet, összesen 527 darabot találni: keresnek ügyvezetői asszisztenst, ügyfélszolgálatost, titkársági referenst az ország minden területére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fizikai, segéd, betanított munkából összesen 921 darabot lehet találni, gyártás-termelés területén 993-at. Olyan szakembereket is keresnek, akik szállításban, beszerzésben, logisztikában jártasak: összesen 474 ilyen hirdetést találni, értékesítés-kereskedelemben 830.

Konkrét lehetőségek, konkrét számok

Keresnek többek között takarítókat is a Szárnyas fejvadászon keresztül Törökbálintra. A váltott műszakos munkaidő 6:00-12:30-ig és 13:30-20:00-ig tart, és felhívják a figyelmet, hogy szombati munkavégzésre is kell számítani. Nettó 1150 Ft/óra. Hat és fél óra munkával egy nap tehát nettó 7475 forintot lehet keresni, ami 20 nappal számolva 149 500 forintot jelent.


Ennél lényegesen többet, nettó 1592 forintot kínálnak óránként a gépi áru-összekészítőknek Alsónémediben, azok számára akik rendelkeznek 3313-as jogosítvánnyal. Szintén két műszakos a munkarend, ám céges busszal szállítják az alkalmazottakat Budapestről és a környező településekről a telephelyre. Heti 40 órás munkarendben nettó 254 720 forintot lehet keresni ezzel a munkával.

Egy budaörsi lakberendezési üzletünkbe áruösszekészítőt, raktáros kollégát keresnek teljes munkaidőben, nettó 230 - 250 ezer forintos fizetéssel. Raktáros, árucsomagolóként, aki a beérkező rendelések feldolgozását végzi, számláz, valamint nyomon követi a logisztikai folyamatokat, 170 ezer forintot lehet megkeresni egy budapesti cégnél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 26. 15:01