2017. november 25. szombat Katalin

Ebben a szakmában lehet most nagyot kaszálni Magyarországon

A munkaerőpiac folyamatosan változik, hiszen számos gazdasági és politikai tényező befolyásolja. Az informatikusok és a mérnökök bérét erősen felkorbácsolta az utóbbi időben a megnövekedett kereslet, jelenleg azonban egy újabb szektor dolgozói örülhetnek: a következő, átlag feletti béremelkedésre a pénzügyi szektorban számíthatnak. Utánajártunk, mennyit lehet keresni ebben az ágazatban, és miért indultak növekedésnek a bérek.

Az elmúlt néhány évben nőttek a fizetések, különösen az informatikusok és a mérnökök kapnak jóval nagyobb béreket. Ennek egyik igen nyomós oka, hogy sokkal több informatikusra és mérnökre lenne szüksége a piacnak, mint amennyi van. Mostanra azonban kezd megállni a fizetésük emelkedése, lassan eléri a plafont. Egy másik területen viszont csak most kezdenek igazán megnőni a keresetek, még ha nem is olyan robbanásszerűen, mint a két említett szakmában, a pénzügyi területeken dolgozók a következő 2-3 évben biztos jólesően pillantanak majd a bankszámlájukra fizetés után.

A pénzügyi szektornak csaknem a 90 százalékát a bankszektor teszi ki, a jelentős fizetésemelkedésre azonban pont a maradék 10 százalék számíthat, azok, akik például könyvvizsgáló cégeknél dolgoznak. A fizetések növekedésében nagy szerepet játszanak az SSC-k bővülése, ez ugyanis kihat a pénzügyi munkaerőpiacra is. A külföldi multik egyre komplexebb munkaköröket hoznak Magyarországra. Például olyan pozíciók is megjelentek a magyar munkaerőpiacon, amelyeken már élesben kell elemezni az amerikai piac számára. Ezekért a feladatokért természetesen jó fizetéseket lehet kapni, a szakemberekért verseny alakul ki, és ez feltornázza a béreket az egész ágazatban.

Egy jó pénzügyi diplomával és egy erős angol nyelvtudással jó eséllyel el lehet helyezkedni az SSC szektor ezen területein, a külföldi cégek pedig még úgyis költséget takarítanak meg, ha 15-20 százalékkal többet fizetnek, mint a hazai cégek. Tehát megéri idehozniuk a nagyobb, komplexebb pozíciókat is"

- mondta a Pénzcentrumnak Jerkovich Péter, a Hays fejvadász cég Accountancy & Finance üzletág-vezetője.

A szektor változásait jogi környezet is előidézte, ugyanis 2018-tól már kötelező jelleggel IFRS szerint kell elkészíteniük a pénzügyi beszámolójukat azoknak a cégeknek, amelyek anyavállalata tőzsdén jegyzett. Ez a két tényező (SSC bővülés és IFRS) jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy megnövekedett a kereslet az IFRS ismeretekkel és magabiztos angol nyelvtudással rendelkező könyvelők és kontrollerek iránt. Az IFRS szaktudás nagyjából 10-20 százalékos bérnövekedést jelenthet egy-egy munkavállalónak.

A kereslet és a kínálat között azonban nagy eltérés figyelhető meg, jelenleg nincs a piacon annyi megfelelő szaktudású munkaerő, mint amennyire a piacnak szüksége lenne, így egymásra licitálnak a vállalatok, hogy magukhoz vonzzák a jó pénzügyeseket.

Messze nincs azonban akkora hiány ezen a területen, mint például a sokat emlegetett informatikusok esetében. Ez többek között annak is köszönhető, hogy még mindig a közgazdaságtan az egyik legnépszerűbb szak a felsőoktatásban.

A szakértő szerint azoknak a cégeknek azonban nehéz tartani ezt az iramot, akik a magyar piacból élnek. A pénzügyi szektor béreinek emelkedése nem lesz olyan robbanásszerű, mint ahogy az informatikusok esetében történt, várhatóan itt a következő 2-3 év folyamán jelentkezhet évenkénti 5-10 százalékos emelkedés. Ez azonban akár 20 százalékos ugrást is jelenthet.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint (2016.) egy pénzügyi elemző és befektetési tanácsadó átlagosan bruttó 597 898 forintot keres, az adótanácsadók és adószakértők 544 126 forintot, a kontrollerek átlagos bruttója 482 625 forint, a könyvvizsgálók, könyvelők pedig bruttó 491 089 fizetést kapnak. Ezek országos átlagok, tehát szakterülettől, pozíciótól és a szakmában szerezett tapasztalattól függően ettől jelentősen eltérhetnek a keresetek.

PÉNZRE VAN SZÜKSÉGED?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 12,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, a Cetelem, és a Cofidis gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

A Hays adatai szerint pályakezdő könyvelő minimum bruttó 250 ezer forintot keres, de az átlag inkább a 290 ezer. 3-5 éves munkatapasztalattal viszont már 480 ezer forintos bruttó bér az átlag, vezetői szinten pedig akár a 900 ezer forintos bruttó fizetés is elérhető. Egy pályakezdő kontroller viszont már alapból kicsit magasabb fizetésről indul, ő legalább 320 ezres bruttóval kezd (de inkább a 350 ezer az átlag), aki pedig már négy éve űzi a szakmát, az átlagosan 500 ezres bruttót zsebelhet be.

De mi a helyzet a vállalatoknál?

Megkerestük az ország négy legnagyobb könyvvizsgáló cégét (BIG4), hogy náluk milyen fizetések érhetők el, és mekkora munkaerőhiánnyal küzdenek. A PwC közel 800 főt foglalkoztat Magyarországon és az átlagéletkor jelenleg 31,6 év. Elmondásuk szerint tapasztalják a munkaerőhiányt, de ettől függetlenül az elmúlt időszakban még jelentősen növekedni is tudott a cég létszáma, ugyan több munkával, mint korábban. Folyamatosan keresnek munkavállalókat a könyvvizsgálati területen és egyéb tanácsadói pozíciókban is. Az elvárások természetesen magasak, de cseppet sem irreálisak.

Van néhány fontos dolog, egy részük könnyen megfogható, például a felsőfokú végzettség, angol és egyéb idegen nyelvek magabiztos használata, informatikai ismeretek, de ezekkel legalább egy szinten említeném az ambíciót, a versenyszellemet, a nyitottságot, a tanulási vágyat és nem utolsó sorban a humorérzéket. Itt a komoly, világszínvonalú munka mellett, nagyon fontos a jó hangulat is, ebbe a környezetbe való kollégákat keresünk"

- mondta a Pénzcentrumnak Bresztyenszky Éva, a PwC Magyarország HR-vezetője. A bérekről annyit árultak el, hogy az alapfizetések, és a béren felüli juttatásoknál is törekednek a versenyképességre, és a bónuszok meghatározásánál az egyéni és a csapatteljesítményt is figyelembe veszik.

A közelmúltban a munkatársaink körében végzett benefit-preferencia felméréssel vizsgáltuk meg a juttatási palettánkat és a szóba jöhető új elemeket, és ennek alapján alakítottuk át kompenzációs programunkat. Cafeteria rendszerünkben elsők között kínáltuk a lakásvásárlási hitel visszafizetésének támogatását és az albérleti díj hozzájárulást, és az általános juttatások között olyan, a piacon egyedülálló lehetőségeket is kínálunk, mint például sabbatical-program (alkotói szabadság)"

- mondta a HR-vezető. Hozzátette, idén a cég stratégiájának, eredményeinek és a járulékcsökkentésnek köszönhetően jelentősen emeltek a béreken.

A legalacsonyabb bér 300 ezer forint

A KPMG jelenleg több mint 1200 főt foglalkoztat Magyarországon, a munkavállalóik átlagos életkora 30 év körüli. Keresik az új munkavállalóikat, azonban nem csak pénzügyesekre van szükségük.

A KPMG Magyarországon jelenleg közel 80 betöltetlen állást hirdet. Könyvvizsgálati osztályunkra keresünk adatelemzőket, gyakorlott könyvvizsgálót, adótanácsadókat, és adatvédelem területén jártas jogászt. Üzleti tanácsadási projektekhez 1-3 év tapasztalatot szerzett szakértők, valamint informatikai tanácsadásra robotikában, rendszerfejlesztésben tapasztalt szakemberek, továbbá etikus hekkerek jelentkezését várjuk. Keresünk továbbá tapasztalt és pályakezdő könyvelőket, számviteli asszisztenseket, adóügyviteli központunkba pedig legalább 15 különféle európai és Európán kívüli nyelvtudással rendelkező pályakezdőt és tapasztalt adóügyvitel iránt érdeklődő munkatársakat"

- mondta a Pénzcentrumnak Emri Zsuzsanna, a KPMG HR-igazgatója. Nem titkolták a pályakezdők fizetését sem: a bruttó alapfizetésük 300-360 ezer forint körül mozog, ami függ a szakmai területtől és a korábban már gyakornokként megszerzett tapasztalattól is. Az egyetemi évek alatt értékelhető munkatapasztalatot szerzett fiatalok ennél magasabb fizetésre is számíthatnak.

A HR-igazgató elmondása szerint olyan pályakezdőket keresnek, akik képesek együttműködni, ennek része az érdeklődés, motiváció, szakmai elkötelezettség és az egészséges önismeret. Fontos továbbá a jó benyomást keltő fellépés, ami professzionális szóbeli és írásbeli kommunikációt és általános tájékozottságot jelent gazdasági, társadalmi és politikai témákban. Kell még nyitottság a változásokra, és az igény a tanulásra és a fejlődésre. Előny további nyelv(ek) ismerete, valamint a (diák)projektekben és gyakornokként szerzett tapasztalatok. Hosszabb (néhány hónapnyi) külföldi tanulmány vagy utazás sokat jelent az önállóság és önismeret fejlesztésében, ezért ezek is előnyt jelenthetnek a kiválasztás során.

A cégnél a munkavállalóknak minden évben emelkedik a bére, és számíthatnak a dolgozók béren kívüli juttatásokra is.

Kifizetjük a túlórákat és pótlékokat - az iparágban nem sok cég mondhatja el ezt magáról. Cafeteria, csoportos élet- és balesetbiztosítás, bérlet és egyéb utazással kapcsolatos térítések, bónuszok - ezek teszik teljessé nálunk a béren kívüli juttatásokat. Október 1-jén kezdődött az új üzleti évünk, ez az előléptetések és fizetésemelések éves fordulónapja is; az idei évben a korábbiakhoz képest nagyobb mértékben emeltük a béreinket, igazodva a munkaerő-piaci kihívásokhoz"

- mondta Emri Zsuzsanna.

A fiataloknak a cafeteria már nem elég

Az EY-hoz a 2017. június végéig tartó pénzügyi évben több mint kétszáz munkatársat vettek fel Magyarországon, így összesen már több mint hatszázan dolgoznak a cég budapesti központjában. Ma elsősorban a jogi - és közgazdászképzésből, azon belül is a pénzügyi, számviteli területekről érkező pályakezdők felvételére fókuszálnak.

A számunkra ideális jelölt kiváló tanulmányi eredményekkel, már korán felismerhető vezetői készségekkel rendelkezik. Fontos azonban az is, hogy ha valaki az EY-nál szeretne dolgozni, az erős szakmai tudás mellett a megfelelő a soft skilleket is elsajátítsa. Jól tudjon kommunikálni, csapatban, másokkal közösen dolgozni. Tanácsadók vagyunk, munkatársaink jelentős része folyamatosan közvetlen kapcsolatban van ügyfeleinkkel. Ehhez elengedhetetlen, hogy személyiségük, megjelenésük, fellépésük erősítse a szakmai tudásukat, illetve az is, hogy vállalatunk értékeit hitelesen tudják képviselni. A fiatalok ebben a tekintetben természetesen rengeteg segítségre számíthatnak a szenior kollégáktól, de előnnyel indulnak azok, akikben a fenti készségek már jelentkezéskor megvannak"

- mondta a Pénzcentrumnak Debreczeni Dóra, az EY HR-igazgatója. Hozzátette, juttatások terén azt látják, hogy ma már sokkal komplexebben gondolkodnak a fiatalok.

Önmagában a jó fizetés, esetleg egy cafeteria-csomag már nem elegendő ösztönző a meggyőzésükre. Egy Y vagy Z generációs pályakezdő számára a tanulási, tapasztalatszerzési lehetőségek sokkal fontosabbá váltak, mint korábban voltak. Mindemellett persze a leglényegesebb, hogy milyen jellegű munkát tudnak végezni és azt milyen körülmények között tudják tenni. Itt kiemelt szerepe van a változatos munkaköröknek. Ezért fontos, hogy a hozzánk érkező fiatalok folyamatosan tanulnak, maguk határozzák meg a karrierük irányát és iramát és számos szakterületet megismerhetnek, több feladatkörben is kipróbálhatják magukat. Tehetik ezt egy nagyon sokszínű ügyfélkörrel"

- mondta a HR-igazgató.

Duplájára nőhetnek a bérek

A Deloitte csapata Magyarországon 600 fős, az átlagéletkor 31 év körül mozog.

A pályakezdők akár már egyetemi tanulmányaik alatt is csatlakozhatnak hozzánk gyakornokként. Az a megközelítésünk, hogy nemcsak konkrét pozíciókra toborzunk, hanem folyamatosan keresünk minden szakterületünkre - legyen szó könyvvizsgálatról, számviteli és kockázati, adó- és jogi, pénzügyi vagy üzleti tanácsadásról - tehetséges és ambiciózus pályakezdőket, illetve már tapasztalattal rendelkező munkavállalókat is

- mondta a Pénzcentrumnak Csépai Martin, a Delotitte Magyarország HR-igazgatója.

A szakmai alapok megléte mellett a soft-kompetenciák is kiemelkedő jelentőséggel bírnak. A "passiont" keresik minden jelentkezőben: a szakmai lelkesedést, ambíciót és tenni akarást, nyitottságot az új dolgok iránt, igényt a tanulásra és a személyes fejlődésre. Emellett ugyancsak fontos az együttműködési készség és a csapatmunka - hiába nagyon tehetséges és ambiciózus valaki, a csapatmunkára is nagy hangsúlyt fektetnek.

A pályakezdő fizetés versenyképes szintről indul, ami viszont nem általános, az a fizetés növekedésének potenciálja: az induló fizetés 2-3 év alatt 50-100 százalékkal növekedhet, míg 5-7 éves időtávon hétszámjegyű bruttó fizetés is elérhető. Azonban a versenyképes, illetve az évről évre történő, jól érzékelhető növekedés lehetőségét hordozó fizetés a teljeskörű javadalmazási gyakorlatunknak csak egy eleme. Azt tapasztaljuk, hogy a kollégáinknak legalább ilyen fontosak más összetevők is, mint például a kihívásokkal teli, változatos feladatok, az, hogy személyre szabott támogatást kapnak szakmai és személyes fejlődésükhöz, a jól definiált, gyorsan elérhető teljesítményalapú előrelépési lehetőségek. Emellett különféle módokon kapnak támogatást a személyes jóllétük megteremtéséhez, legyen szó mindenkire kiterjedő csoportos magán-egészségbiztosításról, az egészségtudatosságot támogató előadásokról és konzultációkról, a Deloitte által támogatott csapatépítő és közösségi eseményekről, vagy a rugalmas munkavégzést támogató eszközökről

- tette hozzá a HR-igazgató.

A legjobbak előtt nyílnak a kapuk

Összességében tehát folyamatosan vannak nyitott pozíciók, de a piacvezető cégeknél igazán jó lehetőséget csak azok kaphatnak, akik kellően ambiciózusak, egyetemi éveik alatt is belekóstoltak a szakmába, magabiztos nyelvtudással rendelkeznek, és a szakmai tudásuk megfelelő.

A Hays üzletág-vezetője szerint a pályakezdőknek hatalmas előnyt jelent, ha már az egyetem alatt releváns szakmai tapasztalatot szerzett a jelentkező gyakornokként, és a mesterszakot csak azoknak javasolja, akik valamilyen speciális területen szeretnének elhelyezkedni, például a befektetések iránt érdeklődik. Az angol nyelvtudás azonban már nem jelent előnyt, inkább alapvető elvárás. Előnyt jelenthet még, ha az adott területen IT-tudással is rendelkezik a jelentkező.

Ugyanakkor kisebb cégeknél nyilván alacsonyabb a bekerülési küszöb, és nagy előnyt jelenthet egy néhány hónap alatt elsajátítható IFRS-tudás is. Az angolt viszont nem lehet már elsumákolni, a nyelvtudás hiánya miatt ugyanis nagyon jó lehetőségektől eshetnek el a jelentkezők.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Biztos, hogy ide akarsz utazni? Térképen a világ legveszélyesebb országai

Az International SOS and Control Risks idén is összegyűjtötte, hogy a világ országaiba való utazás mekkora veszélyeket rejt a nyaralni vágyóknak. Az eredmények alapján érdemes lehet átgondolni, ki...
 

Egy tipp, amivel rendet varázsolhatsz a hűtőszekrényedben

Inkább be sem nézel a hűtőbe, mert akkora ott az összevisszaság? Szerencsére egy használt tojástartó segítségével könnyedén megoldható ez a probléma, így a hűtő polcai újra rendezettek lehetnek. ...
NÉPSZERŰ
FRISS

Spar

11.23-11.29
Országos

Interspar

11.23-11.29
Országos

Tesco

11.23-11.29
Országos

Lidl

11.23-11.29
Országos

Aldi

11.23-11.29
Országos

Auchan

11.23-11.29
Országos

Interspar

Játékkatalógus
11.22-12.24
Országos

Lidl

Játékkatalógus
11.16-12.24
Országos

  Ajánlatunk