Botrány botrány hátán: így él a L'Oréal milliárdos asszonya

2017. június 4. 13:03

Visszavonultan él az immár 94 éves Liliane Bettencourt, a L’Oréal igazi dámája, de nem volt ez mindig így. A Párizs közeli elegáns elővárosban, Neuilly-sur-Seine-ben található házában korábban zajlott az élet. Aztán egy családi viszály megváltoztatott mindent. A kétezres évek közepe óta már csak Bettencourt botrányaitól hangos a sajtó.


A Forbes szerint a 39,5 milliárd dollárra becsült vagyonával Liliane Bettencourt a világ leggazdagabb asszonya. Szerencsés, jó családba született. A L'Oréal-alapító Eugene Schueller lányaként 1950-ben ment feleségül André Bettencourthoz, aki több kormányzati pozíciót  is betöltött. A náci megszállás idején  egy radikális jobboldali csoport, a La Cagoule tagjaként működött, ezt egyébként maga Schueller is támogatta anyagilag.

Úgy tűnik, pénzzel viszont mindent el lehet intézni. A náci múlt dacára a tehetős Bettencourt-házaspár a francia társasági élet meghatározó alakja lett. Próbálva feledtetni a múltat a pár sokat áldozott jótékonykodásra: alapítványt hoztak létre, amellyel orvosi kutatásokat és kulturális programokat támogattak. Igazi sikersztori volt az övék, aztán egy családi viszály mindent megváltoztatott.

A cég a sok botrány ellenére jól teljesít: a L’Oréal 39 szépségipari márkával büszkélkedhet, olyanokkal, mint a Lancôme, a Maybelline, a Urban Decay, a Garner, az Essie és a The Body Shop. Rettentően drága luxus márkái is vannak, mint például a Pureology, a La Roche-Posay és a SkinCeuticals. Becslések szerint tavaly 27,6 milliárd dollár volt az árbevétele.

Botrány botrány hátán

Az első botrány akkor robbant ki, amikor Liliane Bettencourt lányának tudomására jutott, hogy az anyja a nála jóval fiatalabb François-Marie Banier művészt nagyjából egymilliárd eurónyi ajándékkal halmozta el. A férfi azzal védekezett, az idős Bettencourtnak akart örömet okozni azzal, hogy elfogadta a drága ajándékokat, köztük Picasso vagy Matisse képeit.

Bettencourt lánya viszont nem hagyta annyiban a dolgot. Lehallgatta az édesanyját, ebben pedig részt vett a ház néhány alkalmazottja is. (A rejtett diktafonnal készített hangfelvételekből is ügy lett, de végül a bíróság Liliane Bettencourt egykori házvezetőjét is felmentette, miután úgy ítélte meg, hogy a titkokban rögzített felvételek "társadalmilag hasznosnak" minősíthetők).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A felvételek segítségével bizonyítani tudták, hogy többen is visszaéltek Franciaország leggazdagabb asszonyának megrendült egészségi állapotával,

és nagyobb összegeket csaltak ki tőle. Bettencourt ugyanis demenciában és Alzheimer-kórban szenved. A kiszivárgó bizonyítékokból viszont nem várt botránysorozat kerekedett.

Adócsalás, illegális pártadományok

Az illegális módon készült hangfelvételek alapján felmerült a gyanú, hogy Nicolas Sarkozy későbbi elnök mellett több kormánytag választási kampányát is szabálytalan módon támogatta a L’Oréal dámája anyagilag, és a vagyona egy részét adóparadicsomokba mentette. A bíróság egyébként 2011 októberében bizonyítottnak látta, hogy Liliane Bettencourt hanyatló szellemi állapota miatt nem feltétlenül ura cselekedeteinek, ezért

gyámság alá helyezte az asszonyt.

A határozat értelmében Francoise Bettencourt-Meyers, vagyis Bettencourt lánya és az ő két fia gyakorolhat kontrollt a milliárdosnő egészsége és vagyona felett. Alig egy évvel később, 2012 nyarán a francia milliárdos megint a nemzetközi sajtó címlapjára került. Miután a francia bíróság közel 133 millió dollár adó befizetésére kötelezte, eladta a birtokában lévő Seychelle-szigetek egyik miniszigetét, D’Arrost. A mindössze 2 kilométer hosszú kis szigetet 60 millió dollárért értékesítette. Mivel annak idején "elfelejtette" kifizetni az illetéket az ingatlanért, most ezt is pótolta, nyolcmillió dollárt fizetett a Seychelle-szigeteki kormánynak.

Bettencourt szerencsés: dacára az adócsaládnak, a politikusokkal folytatott kényes ügyleteknek, egyszer sem emeltek ellene vádat.  Jelenleg neki és családjának 33 százalékos a részesedésük a kozmetikai cégben, ám az üzleti ügyekből Liliane Bettencourt már kimarad, azokat a lánya és unokái intézik.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?